Cím:
Hidegek a csillagok
Csapat:
Előtte
Kulcs:
Végtelen tél
Korhatár:
14
Figyelmeztetések:
szereplő halála
Jellemzők:
sötét, AU
Jogok:
Minden jog J.K. Rowlingé, én csak eljátszottam a szereplőivel.
Páros:
Draco Malfoy/Astoria Greengrass
Leírás:
Bál a Malfoy-kúriában. De talán ez lesz mindenki utolsó bálja? Draco és Astoria
jövő nyáron összekötik az életüket. Kár, hogy ők ezt nem akarják. De ezzel a
helyzettel most együtt kell megbirkózniuk.
Astoria Greengrass követte szürke
szemével az első hópelyhet. Az apró jégkristály táncolt egy darabig, majd
megállapodott egy ujjszerűen kinyúló ágon.
A lány feltápászkodott a fatuskóról,
amin eddig ült, és szorosabbra húzta magán halványkék kardigánját. Miközben
félrehajtotta a lugasba benyúló lekopaszodott növényeket, az első hópihét több
követte. A száraz avar ropogott Astoria lábai alatt, mintha csontokon lépkedett
volna. A hideg szél befújta magát a vékony báli ruha alá, de a lány nem emiatt
fázott. Mintha a szívét kicserélték volna egy jégtömbre, ami hiába olvadozott,
a lefolyt víz is csak tovább fagyasztotta a vérét.
Tulajdonképpen egészen otthon érezte
magát a száraz kórók és halott virágok között, jólesett neki a reszketés, a
varjak károgása. De amint pillantása az egyenesre vágott tujabokrok felett
magasodó Malfoy-kúriára esett, tudta, hogy nem húzhatja tovább a dolgot.
Ahogy közelebb ért, és a díszesre
faragott ajtó felett őrködő kősárkányokat már ki tudta venni, minden lépés,
amit a csikorgó kavicsokon megtett, olyanná vált, mintha égő tűzben lépkedett
volna. A szörnyetegek szemeikkel követték gyors lépteit. Astoria kezét a
szoknyája ráncaira tette, hogy azonnal ki tudja rántani a pálcáját, ha szükség
lenne rá. A szobrok mindig is félelemmel töltötték el, gyűlölte annak a
gondolatát, hogy hamarosan már minden nap látnia kell őket.
Végignézett magán. A kék ruháján nem
látszott, hogy keresztülverekedte magát az egész parkon, mindössze egyetlen
fodor szakadt el. Előszedte pálcáját, és gyorsan rendbe hozta. Intett az
ajtónak, ami méltóságteljesen kitárult, és Astoriának még pont volt annyi
ideje, hogy eltegye a pálcát, mielőtt az előcsarnokban álló Lucius Malfoy
észrevette volna.
– Miss Greengrass? – kérdezte a
férfi dühösen.
A lány megszeppenve állt a küszöbön.
Az egyre erősödő szél besüvített mellette, és néhány hópehely is
továbbsodródott a márványlapokon, mielőtt elolvadtak volna.
Lucius mellett egy nő állt, olyan,
amilyet Astoria még soha nem látott ezelőtt. A haja fel volt tornyozva a feje
tetejére, ami nem is lett volna szokatlan, ha az nem ezüstszínben pompázott
volna. A nő talán metamorfmágus lehetett, mert a szemei kígyóéra emlékeztettek,
arca pedig folyamatosan változott. Mindezen szokatlanságok ellenére Astoriát
leginkább a nő ruhája ijesztette meg. A hófehér menyasszonyi ruhán vörös festéket
önthettek végig, mert bíborszínben fénylett. Astoria belsője azonban azt
sikítozta, hogy az nem festék.
– Elnézést – suttogta remegve, és
egy apró, nagyon apró lépéssel közelebb jött, pont annyira, hogy az ajtó
becsukódhasson mögötte. A szél zúgását mintha elvágták volna. A hirtelen
beálló, kellemetlen csendet a nő törte meg.
– Astoria, nemde? – A hangja
reszelős volt, pedig fiatalnak nézett ki.
A lány bólintott, és meredten a
boszorkány szemébe nézett.
– Azt hiszem, már várnak odabenn.
– Én is azt hiszem. – Lucius Malfoy
pálcájával nagyot koppantott a padlón. A zaj visszhangzott a boltívek között.
Miközben Astoria sietős, de
fesztelennek szánt léptekkel átkopogott a csarnokban, érezte, hogy két szempár
követi, egészen addig, amíg be nem lép a szemben lévő terembe.
Amint beért a bál színterére, a zene
szinte fejbe kólintotta. A csillárok ezer irányba verték vissza a fényt, párok
táncoltak a márvány padlón, a vonószenekar vidám keringőt játszott.
Astoria kifejezetten örült annak,
hogy a ruhája jelentéktelen a többi között, és észrevétlenül elosont az italos
pult felé, szorosan a falhoz simulva. Páran rápillantottak ugyan, de ilyenkor
rögtön lehajtotta a fejét.
A hosszú asztal kívül esett az
események középpontjából, úgyhogy megnyugodva támaszkodott meg két torta
között, hogy kifújja magát. Próbálta kiverni a fejéből a vérszínű mintát a nő
szoknyáján, a macskaszemét, Lucius alakját, a hideget.
– Jól érzed magad? – Astoria
meglepetten emelte fel a fejét. Egy hirtelenszőke lány állt mellette,
kalapformákból összevarrt szoknyában. Kedvesen mosolygott rá, fejét kicsit
oldalra döntötte, égszínkék szemével az arcát fürkészte.
– Persze – próbált Astoria
felnevetni. Kiegyenesedett, és a táncparkett felé pislogott. A felhalmozott
páfrányok és orchideák nagyjából eltakarták. Bárcsak visszamehetett volna a
kertbe!
– Nem tudom, kóstoltad-e már a
habcsókot – kezdett beszélni a szőke álmos hangon –, de nekem nagyon ízlik.
– Most nem kérek, köszönöm – rázta a
fejét Astoria.
– Ó, még be sem mutatkoztam. – A
lány szemei szinte ragyogtak, ajkán finom mosoly játszott. – Luna Lovegood
vagyok.
Astoria felsóhajtott. Nem volt kedve
ismerkedni, de Luna eltökéltnek tűnt, és egyébként sem akart balhét. Ha ez a
lány véletlenül Malfoyék kedves ismerőse, akkor biztosan eljutna hozzájuk az
udvariatlanságának híre.
– A nevem Astoria Greengrass –
nyújtotta kényszeredetten a kezét.
– Együtt jártunk a Roxfortba! –
ragyogott fel a lány arca. – Hiszen én ismerlek!
– Tényleg? – Astoria egy pillanatra
behunyta a szemét, és valóban, ha megerőltette az emlékezetét, akkor rémlett
neki a lány.
– Úgy érzem, valami nyomaszt –
jegyezte meg Luna, és félresöpörte a haját.
– Ne törődj vele – legyintett
Astoria. – Te nem Hollóhátas voltál?
Luna nem tudott válaszolni, mert a
szája tele volt süteménnyel, ezért csak bólintott.
– És… ne haragudj, de hogyhogy itt
vagy?
A lány nem haragudott, mert
leküzdötte a falatot, és válaszolt:
– Meghívást kaptam, mint a Hírverő
képviselője. Írnom kell egy cikket a bálról. Nagyon élvezem, úgyhogy könnyű
dolgom lesz. – Luna visszatette a kekszet a tányérra. – Láttad odakint azt a
boszorkányt? – kérdezte.
– A metamorfmágust? – borzongott meg
Astoria.
– Igen. – Luna bólintott, és
folytatta. – Hallottam, ahogy arról beszél Luciusszal, hogy ma mindenki meghal.
– A szőke lány arca komoly volt, minden vidámság eltűnt róla. Aztán témát
váltott: – Ne haragudj, kedves Astoria, de most mennem kell. Megígértem a
bejáratnál őrködő szörnyeknek, hogy viszek nekik valamit. Háromszáz éve nem
ettek. – Luna megfordult, kezében egy díszes fémtállal, amin nagyjából tíz
embernek elég sütemény volt, és eltűnt a tömegben.
Astoria egy pillanatig mozdulatlanul
állt, aztán megpróbálta kiűzni a fejéből egykori iskolatársát, és a baljós
megjegyzést a boszorkányról .
– Miss Greengrass? – A lány
megpördült.
Az oszlop mellett Draco Malfoy állt.
Öltönye egyetlen gyűrődés nélkül feszült széles mellkasán, arcán unott
kifejezés ült.
Astoria összeszoruló szívvel mérte
végig a fiút. Undorodott attól, hogy hozzáérjen, hogy táncoljon vele, hogy
hozzámenjen, hogy megcsókolja, hogy vele élje le az életét.
– Felkérhetem egy keringőre? – Draco
szintén nem lelkesedhetett az ötletért, a karját mereven nyújtotta Astoria
felé.
– Természetesen – csiripelte a lány,
és őszinte örömet tettetve belekarolt Dracoba.
A fiú gyors léptekkel vezette be a
táncparkettre. Astoria hozzásimult a fiúhoz, a fejét a vállára hajtotta. Draco
hosszú ujjai a dereka felett nyugodtak.
Astoria soha nem volt még
kényelmetlenebb helyzetben. Draco taszította, érezte a fiú lélegzetét a bőrén,
az öltöny anyaga szúrta, és közben még attól is rettegett, hogy rálép a saját,
vagy éppen jövendőbelije cipőjére.
– Miről beszélgettél az előbb
Lovegooddal? – kérdezte hirtelen a fiú. A hangja közömbös volt, semmi
érdeklődés nem hallatszott ki belőle.
– A sütemények kínálatáról –
válaszolta Astoria. Néma düh forrott benne, tudta, hogy nem mondhat olyasmit,
hogy „semmi közöd hozzá”.
– És elégedett vagy velük? –
kérdezett vissza Draco. A lány mintha mosolyt hallott volna kicsendülni a
szavakból, de elhessegette a dolgot.
– Igen. Főleg a habcsók tetszik.
– Nem láttam, hogy ettél a
habcsókból – jelentette ki Draco.
Astoria dühösen emelte fel a fejét a
fiú válláról. Ő azonban ugyanúgy nézett rá, mint eddig, rezzenéstelen arccal,
annak a jelét, hogy gonoszkodni akart vele, nem látta. Úgyhogy kénytelen volt
megacélozni magát, és visszahajtotta a fejét. A nyaka lassan görcsbe állt a
merev tartástól.
– Honnan tudod? Egész este engem
néztél? – Astoria csak utólag jött rá, hogy ez nem volt valami illedelmes
kérdés, de akkor már késő volt.
– A feleségem leszel a nyáron. Jogom
van nézni – jelentette ki Draco hűvösen. Astoria összeszorította a száját.
Némán táncoltak tovább. A parti
nyilvánvalóan elképesztő volt, de Astoriának az se nagyon tűnt volna fel, ha
egy garázsban tartják. A megbűvölt csillár lassan forgott, a fények ezer
csóvában vetődtek szét a teremben, kristálynak tűnt minden az aranyszínű
fényben. A hangszerek (egy zongora, egy cselló, egy hegedű és egy fuvola)
maguktól játszottak a pódiumon, egy finom, síró melódiát. Draco kölnije nagyon
halovány volt, Astoria pedig képtelen volt elképzelni, hogy a fiú egy percig is
foglalkozott az esttel, még addig az egy percig is, amíg magára fújta az
illatot.
A zene véget ért, és Astoria már
éppen ki akart csusszanni a fiú kezei közül, amikor a bejárati ajtó nagy
dörrenéssel kicsapódott. Mindenki megdermedt a teremben. A hangszerek
zavartalanul játszottak tovább. A küszöbön Lucius Malfoy állt, mellette Luna
Lovegood. Mindketten rémültnek tűntek. Astoria nem ismerte Lunát, de abban
biztos volt, hogy nincs sok hasonlóság közte és Lucius között. Most azonban
hosszú, szőke hajukkal, ijedtségtől tágra nyílt szemeikkel, kivont pálcájukkal
akár testvéreknek is elmentek volna.
– Nézzetek ki az ajtón! – kiáltotta
el végül magát Luna, és a háta mögé mutatott. A keze szinte elveszett a
harangujjú felsőjében.
Egy másodpercig senki nem mozdult.
Aztán a csillogó ruhák, a virágos
illatok, a forgó szoknyák, a kopogó cipők tömege összefolyó kavalkádként
megindult a kijárat felé.
Draco keze lecsúszott Astoria
derekáról, és élettelen tárgyként lógott tovább a teste mellett.
Az aranyozott bálterem fél perc
alatt kiürült. A sikító hegedű tovább játszotta a keringő ütemeit.
Lucius és Luna egymást bámulták
odakintről elképedt kiáltások
sodródtak befelé
a hideg dőlt be az ajtón
Draco nem mozdult
Aztán a felső kupola óriási robajjal
beszakadt. Astoria érezte, ahogy ösztönei összerántják az izmait, és ő a földre
bukik. A keze a feje fölé lendült, a következő pillanatban pedig ezernyi apró
tüske vágódott a húsába. Meleg folyadék bugyogott a bőrén, a térde sajgott,
Draco mellkasa a feje alatt nyugodott, hallotta a fiú szívdobbanásait, amik
egyre lassabbak és lassabbak
lettek.
Astoria nem tudta, hány
másodperc
telt el, de a következő
pillanatban
valami nagyon hideg és puha temette
be a vértől
mocskos
testét.
Fehér.
Astoria óvatosan kinyitotta a
szemét.
Hunyorgott, valami elvakította.
Megmozdult volna, de nem tudta
irányítani a végtagjait.
– I… invito… pálca – suttogta
kiszáradt szájjal.
Surrogó hangot hallott, aztán
koppanást, végül a vékony mahagóni pálca becsusszant a kezébe.
Elmormolt egy bűbájt, ami a fejét
volt hivatott kitisztítani, de semmilyen hatást nem ért el.
Továbbra sem mozdult, a szemét
lehunyva pihent. Csak lassacskán sikerült felfognia pár részletet. Például
hideg volt. Nem dermesztő hideg, hanem inkább takarószerű hideg, olyan, amikor
már nem tudni, hogy fázik, vagy melege van. Valami szöszmötölt a közelben.
Végül megdermedt ujjaival
szorosabbra fogta a pálcát (több mozgásra nem telt), és egy apró kis lángocskát
varázsolt a végére. Sikerült kinyitnia a szemét, miközben a pirosas fény
remegve égett a feje mellett.
Egy ívelt fadeszka hevert fölötte.
Nem látta, mekkora lehet, a fejétől nagyjából egy ujjnyira volt, de azt látta,
hogy szépen csiszolt, sötétbarna fából volt. Aztán a deszka átment valami
fehérbe, valami puhába, amin a lány is feküdt, meg ami a kezét betemette, meg
ami ott volt mindenhol, körülötte, olyan közel, hogy megérinthette.
Aztán felfogta, ahogy a fagy kezdett
felengedni az elméjén.
A hó már teljesen betemette a
testét, és csak a faívnek köszönhette, hogy az arca szabadon maradt.
A reflexei a felismerést követően
hirtelen bekapcsoltak, és a lány önkéntelenül is fel akart pattanni, de csak
azt érte el, hogy alaposan beverte a fejét a fába.
Felszisszent, de rájött, hogy ezzel
még jól is járt, a kezdeti sokk már egészen eltűnt. A teste még mindig el volt
gémberedve, és kicsit kába volt, de már mozgott mindene. A körülötte magasodó
hófalban látszottak a kapálózásának a nyomai, és ez valahogy megnyugtatta.
Astoria egy jól irányzott bűbájjal
felrepítette a fadarabot, magasan a feje fölé. Már nem hunyorgott, a szeme
hozzászokott az óriási fehérséghez. Hó hullott a szemébe, valószínűleg a
deszkáról zuhant le (ami egyébként nagyon kicsi volt, Astroria most látta csak,
hogy milyen szerencséje volt – ha kicsit arrébb fekszik, már nem élne), majd
gyorsan felkelt.
A levegő mozdulatlan volt, semmi
szél nem fújt, a hópelyhek óriási tömegben szállingóztak lefelé. Astoria alig
látott valamit a sűrű függönyön keresztül, Körülötte mindent belepett a hó, már
a melléig ért, az egyenletes felszínt csak néhány helyen szakította meg pár
beazonosíthatatlan tárgy, amit szintén fehér lepel fedett. Mintha egy magát
vonszoló ember nyomait is látta volna. A lánynak eszébe jutott Draco, aki
mellette ájult el, és most nem volt ott. Astoria ismét megbűvölte a kicsi
lángot, majd a fadarabbal megpróbált tetőt képezni maga fölött. A láng nem
olvasztotta el a hópihéket, a kristályok zavartalanul keringőztek tovább.
Hátborzongató csend volt.
Astoria óvatosan utat tört magának.
A bal lábából eltűnt a fájdalom, csak azt érezte, hogy fázik. A tűz
valamennyire melegítette a kezét, de a lába szabályosan remegett a hidegtől,
ugyanis a ruhája már most átázott az embermagasságú hóban való gázolástól. A
lány próbálta kivenni a részleteket, de az átláthatatlanul zuhogó hópihék nem
engedtek. Néha beleütközött valamibe, amiről nem tudta, hogy micsoda, ilyenkor
irányt változtatott. De Astoria így is csak keserves küzdelem árán tudott
előrejutni pár métereket.
Néha az a kísérteties érzése támadt,
hogy emberre lépett.
Aztán alig sejlően, a szemerkélő hó
között, talán csak látomásként, de egész biztosan: Astoria meglátott valamit,
ami fekete volt, és egész nagy.
A fekete pacni egyre nagyobb és
nagyobb lett, a lány pedig a következő pillanatban tető alatt találta magát, a
hófal véget ért.
Egy pillanatig döbbenten állt, nem
fogta fel, ez hogy történhetett. Körbenézett. Egy félig leomlott fal magasodott
nem sokkal előtte, aminek a tetejéről ponyvát feszítettek le, egészen a földig.
Astoria tehát egy furcsa sátor alatt állt, ami nem volt nagy, és egészen
szokatlan formájú teret adott, de mégis sokkal jobb volt, mint kint ázni. A
lány hálát adott, hogy nem fúj a szél, mert különben a két oldalról nyitott
építmény teljesen használhatatlanná vált volna. A sarokban kellemes tűz
ropogott, Astoria nyomban oda is szaladt. Lehunyt szemmel ült le a
pirosas-sárgás lángok elé, és tenyereit odatartva máris érezte, hogy átjárja a
meleg és a nyugalom. Végre arra is jutott ereje és lehetősége, hogy a ruháját
helyrehozza, és néhány pálcasuhintással egy vastag kabátot is varázsolt
magának. A hóra szemmel láthatóan semmilyen mágia nem volt hatással, és
Astoriát ez nagyobb aggodalommal töltötte volna el, ha a következő pillanatban
nem veszi észre Dracót egy, a falhoz tolt ágyon fekve.
Megfeledkezve a tűzről, pálcáját a
földön hagyva közelebb lépett. A fiú egy gyenge minőségű, kinyitható ágyon
feküdt, Astoria gyanította, hogy a fekhely mágiával került ide. Ennek ellenére
fel volt díszítve valamiféle ezüstös állatkák lekicsinyített papírmásaival.
A fiú halottfehér volt.
Mármint – helyesbített magában
Astoria –, még a szokásosnál is fehérebb volt. A haja összekuszálódott, a
mellkasa pedig alig-alig mozgott. Az öltönye mellette feküdt, az inge ki volt
gombolva, a hasán hosszú forradás látszott. A vér már eltűnt, de Astoria még
mindig érezte a fémes illatot.
– Mi történt veled? – suttogta, és
maga sem tudta, miért, de leült a fiú mellé. Az ágy besüppedt alatta, a fiú
teste kicsit megbillent, a jobb keze lecsúszott a fekhelyről.
A hó lélegzését hallgatva Astoria
érezte, hogy a szívverése lelassul, és függönyszerű nyugalom ereszkedik le
köré. Az élete párjának kijelölt fiú ujjait a kezébe szorította.
– Hahó!
Astoria felriadt az éber álomból, levert
egyet az ágyra felszerelt papírállatok közül, és az előtte lévő személyre
fókuszált.
Luna Lovegood térdelt az ágya
mellett, a haja csatakosan tapadt a fejéhez, kezében egy elszakadt sapkát
szorongatott. A kék szeme szinte világított a sötétben.
Astoriának egyszerre rengeteg
kérdése volt, és mindet rá akarta zúdítani a lányra, de nem sikerült egy
épkézláb darabot sem kiválasztania.
– Megszálltak a jegeskémblik? –
kapta a szája elé a kezét Luna, miután Astoria továbbra is félig elnyílt
szájjal meredt rá.
– A micsodák? – tért magához a
kábulatból Astoria, és lassan az is körvonalazódni kezdett a fejében, hogy mit
kellene mondania. – Á, mindegy is. Te építetted ezt itt?
– Ó, igen! – mosolyodott el a másik.
Felegyenesedett, és felmutatott. – Apró kellemetlenség, hogy kétóránként le
kell verni a havat a ponyváról, különben leszakad. Az a helyzet, hogy
összeomlott az egész Malfoy-kúria. Nagyon szép épület volt, sajnálom, hogy ez
történt vele – mélázott el egy pillanatra Luna, aztán folytatta. – Később kis,
kövezett utat akartam bűvölni, és rájöttem, hogy semmilyen varázslat nem hat a
hóra.
– De mit csináltál odakinn? –
kérdezett vissza Astoria, miután még egyszer végigmérte Luna kifejezetten
rongyos ruházatát.
– A túlélőket kerestem – mondta a
lány néhány másodperc szünet után. A szemébe árnyék férkőzött. – Csak őt
találtam meg – intett Draco felé.
Astoria bólogatott.
– És… olyanokat találtál, akik…nem
túlélők? – kérdezte tétován.
Luna ráemelte a tekintetét, de nem
válaszolt.
– Értem – bólintott Astoria csendesen,
és magában hálát adott, hogy a szülei nem jöttek el. – Mi a helyzet Dracóval?
– Nem tudom, mi lesz vele –
sóhajtott Luna. Megpróbáltam mindent, de nem vagyok gyógyító, és már pálcám
sincsen.
– Miért? – ráncolta össze a
szemöldökét Astoria.
– Amikor a tüzet bűvöltem, akkor
lángra kapott.
– Lángra kapott a pálcád? – horkant
fel Astoria, majd gyorsan visszafojtotta a nevetést. – El sem tudom képzelni,
hogy történt.
– Én ezt nem tartom annyira
viccesnek – állt fel Luna, a szeme szikrákat szórt. A sapkáját visszarakta a
fejére, majd nagy léptekkel megindult kifelé. – Körülnézek, hátha találok még
valakit.
Astoria kicsit elszégyellte magát,
főleg, ahogy rájött, hogy ő elsőként a saját ruháját hozta rendbe, ellentétben
a másik lánnyal.
– Hé! Luna! Az én pálcám itt van, sértetlen. A tűzrakás mellett
megtalálod. Vidd magaddal! Sőt, jövök én is, oké?
– Kedves vagy, de a hóban úgysem
tudnám nagyon használni. – Luna arcáról viszonylag eltűnt a neheztelés, de nem
mosolygott. – Egy kabátnak viszont örülnék.
– Várj egy pillanatot – bólintott
Astoria, és odapattant a pálcáhpoz. Nagyon igyekezett, hogy egy olyan kabátot
idézzen fel a szekrényéből, ami nem bálokra való. Végül eszébe jutott a
szilvakék dzseki, amit az egyik barátnőjétől kapott, miután összevesztek a
születésnapja előtt. Valamiért mégis megtartotta, és most behunyt szemmel maga
elé képzelte a kifejezetten ronda felsőt.
– Nahát, de csinos – mosolyodott el
halványan Luna, és gyorsan felvette. – Köszönöm – tette még hozzá. – Ó, és én a
helyedben vigyáznék. A jegeskémblik kicsi állatok, amik hókristályoknak
álcázzák magukat. Ha elolvadnak a bőrödön, akkor többet nem szabadulsz tőlük,
és irányítani fognak.
– Mindenképpen vigyázni fogok –
ígérte Astoria.
– Figyelj Dracóra. Ha felébred, ne
adj neki levest – kiáltott még vissza a szőke lány.
– Miért? – formált tölcsért a
kezéből Astoria, de Luna már nem hallhatta. A kavargó hóban lassan eltűnt a
szilvaszínű alak.
Astoria egy pillanat csenddel
adózott annak, hogy egészen megkedvelte a lányt, majd nekilátott, hogy kicsit
feldobja a rögtönzött lakóhelyet.
A tüzet messziről elkerülte (közben
elmélázott azon, hogy Luna pálcája vagy különösen gyenge anyagból készült, vagy
a tűz lett túl erős), majd néhány invito
varázslatot elvégezve csinos falat készített az eddig a földön heverő
deszkákból. A másik oldalt üresen hagyta, hogy ki lehessen menni. Az otthoni
szőnyegüket a földre bűvölte, a falak színét pedig tengerkékre változtatta. Egy
pálcaintéssel kis mécseseket helyezett el a padlón, majd elgondolkozott azokon,
hogy eltüntesse a papírállatokat. A szélük gondosan volt megformálva, a színük
pedig passzolt Draco nyakkendőjéhez, úgyhogy végül hagyta őket.
Elmosolyodott a gondolatra, hogy
Luna még erre is gondolt.
Egy nagy sóhajjal visszaült Draco
mellé, és hirtelen rájött, hogy nincs semmi dolga.
Kipillantott a szabadon hagyott
oldalon. A Luna által hagyott ösvény már negyedéig fel volt töltve. A hóesés
még jobban rákezdett, és még a szél is nekiállt fújni, szerencsére éppen
ellenkező irányba, úgyhogy Astoriának nem kellett megküzdeni a befelé fújó
hideggel. A fal odakint már embermagasságú volt.
A lány egy pillanatra arra gondolt,
hogy Luna mennyire küzdhet odakint, hogy életeket mentsen.
Aztán inkább másra gondolt.
Például a szüleire.
Amikor azt mondták, hogy nem jönnek
el a bálra, Astoria ismerkedjen csak nyugodtan Dracóval, akkor csak dühöt
érzett. Nem akart Dracóval ismerkedni. Nem akart kényelmetlen ruhákban
táncolni. Nem akart egyedül menni. Nem akart menni. Astoria semmit sem akart
akkor. Most viszont inkább hálás volt, hogy az édesanyja biztonságban van. A
lány hirtelen jobban szerette a szüleit, mint valaha.
Nem akart azzal az eshetőséggel is
számolni, hogy az ő házuk tetőszerkezete esetleg gyengébb, mint a
Malfoy-kúriáé.
Nem akart.
Astoria nagyon jó volt abban, hogy
nem gondolt arra, amire nem akart.
Dracóra siklott a tekintete.
Eszébe jutott, ahogy Luna azt
mondta, hogy már nem fejezhette be a gyógyítást, mert tönkrement a pálcája.
Óvatosan előhúzta a sajátját.
Tétován félresöpörte Draco ingét. Ujjaival végigsimított a hosszú és mély
forradáson.
Libabőrös lett a karja.
Csak a hóesés suhogása hallatszott.
Felidézte, mit mondott neki az egyik roxforti professzor, amikor az óráján
gyógyító varázslatokat tanultak.
„Astoria kisasszony, ha maga nem,
akkor senki sem született gyógyító.”
Elsuttogott egy varázsigét,
nagyon-nagyon halkan, mert egy olyan könyvben találta, amiről igencsak
megoszlottak a vélemények a gyógyítók körében.
Draco tejfehér bőre kisimult, a
forradás pedig halványabb lett. A fiú sóhajtott egy nagyot, az ajkai
megremegtek. Astoria nyelt egyet, majd elrakta a pálcáját.
Csendesen üldögélt tovább.
Nem gondolt a szüleire.
Nem gondolt Lunára.
Nem gondolt Dracóra.
Nem gondolt a halott emberekre
odakinn.
Nem gondolt a hóra, ami betemette a
világot.
Elkezdett sírni.
Astoria gyakran sírt.
Amikor nem kapott meg valamit,
amikor muszáj volt megtennie valamit, amikor valami nem tetszett neki, amikor
nem viselkedtek vele szépen.
De még sosem sírt így. Rázkódott az
egész teste, a torkát égette a levegő, az ujjaival olyan erősen kapaszkodott az
ágy szélébe, hogy a fémváz majdnem meghajlott alatta, Astoria pedig csak
zokogott, és belül pedig tovább repedt a szíve.
Végül bekucorodott a fiú mellé, és a
lábát a hasáig felhúzva lassan lázálomba ringatta magát.
Nem telhetett el egy óránál több,
amikor Astoria felriadt. A könnyek nyoma az arcán nem tűnt el, sőt, véglegesen,
letörölhetetlenül ott ragadt. A keze görcsbe rándulva szorította a pálcáját.
– Astoria, szólnál végre?
A lány az ingerült hang felé
fordult.
Draco Malfoy az ágyon térdelt, a
hasán a forradás már csak vékony heg volt. A szeme zavaros esővíz színét vette
fel, a hangja rekedten szólt.
– Te… jól vagy? – kérdezte meg a
lány óvatosan.
Draco félig felvont szemöldökkel
nézett vissza rá, mire Astoria megrázta a fejét.
– Nem is tudom, hogy miért kérdeztem
meg – vetette oda, és megpróbálta észrevétlenül letörölni a sírás nyomait.
– Ne menj el – nyúlt utána Draco
erős kezeivel. – Én még nem tudok felállni.
Astoria összeszorított szájjal
visszaült, majd kirántotta a karját Draco ujjai közül, és kihúzott háttal
tovább ücsörgött.
A fiú Astoria mellé csúszott, a
lábát lelógatta az ágyról, és elkezdte összegombolni az ingét.
– Azt mondtad, hogy nem tudsz
mozogni – csúszott ki Astoria száján, pedig nem szándékozott bármit is mondani.
– Azt mondtam, hogy nem tudok
felállni – helyesbített Draco unottan. – Nem ugyanaz.
Miután a fiú végzett a gombokkal,
Astoria felé fordult.
– Meséld el, mi történt – kérte,
magához képest egészen normális hangon.
– Nem – csattant fel Astoria. – Majd
ha normális leszel.
– Most mi bajod van? – Draco arcán
undor jelent meg. – Ilyen lánnyal sem találkoztam még.
Astoria makacsul hallgatott,
miközben Draco visszafeküdt az ágyra, karjait a feje alatt összekulcsolva.
– Luna és az apád bejött a
bálterembe – kezdett bele végül Astoria halkan. – És nagyon ijedtnek tűntek.
Mindenki kirohant, de mi bent maradtunk. Előtte együtt táncoltunk. – Astoria
vetett egy pillantást a fiúra, aki felé fordította a fejét, és úgy figyelt. –
Aztán beomlott a kupola. Azt hiszem, elájultunk. Felébredtem, és láttam, hogy a
hó már majdnem embermagasságú. Megtaláltam ezt az épületet, és találkoztam
Lunával. A túlélőket keresi. Téged is ő hozott be. Most is kint van… már egy
ideje. – Astoria a beülő csendben kinézett a nyíláson. Az alkonyat már
leszállt, szürkés-sötétbe vonva a világot.
– Lovegood egyedül engem talált meg?
– kérdezte Draco lassan.
Astoria bólintott. A szeme megint
fátyolos lett. Hirtelen hideg bőr érintését érezte a kezén. A fiú ujjai a
tenyerébe csúsztak.
Óvatosan rápillantott. Draco csukott
szemmel feküdt, az arcán remegő könnycsepp úszott.
Luna nem érkezett vissza.
Leszállt az éjszaka. Draco kiment,
hogy leverje a havat a tetőről, meg hogy felszereljen egy lámpát a fal
tetejére, amíg még kilátszik.
– Lovegood így megtalál minket –
magyarázta szárazon.
Astoria a mágia segítségével főzött
egy meleg főzeléket (nem mondta, de Luna figyelmeztetése még ott lebegett a fejében),
amit jóízűen, szó nélkül fogyasztottak el.
A hó már majdnem elérte az épület
tetejét.
– Ébren kell maradnom – mondta
Draco, miután Astoria a nyakáig húzta a paplant a kórházi ágyon. – Hogy ne
szakadjon ránk a tető.
A lány bólintott.
Draco csendesen körbejárt, eloltotta
a mécseseket Astoria pálcájával (az övé eltűnt), csak a sarokban égő tüzet
hagyta meg.
Aztán leült a földre, a hátát az
ágynak támasztotta.
Levett egy papírállatot,
széthajtogatta, majd megpróbálta újracsinálni.
A tűz hosszú árnyékokat vetett a fiú
arcán.
Astoria őt nézve aludt el.
Néhány óra múlva felébredt.
Draco éppen akkor ütögette a cipőjét
a falhoz, hogy leszedje a ráragadt havat. Az ágy megnyikordult Astoria alatt. A
fiú odalépkedett, és letelepedett a lány lábához.
– A hó már túlnőtte az épületet.
Sikerült szabadon tartanom a tetőt. De már nem fog sokáig menni. Reggel ki kell
találnunk valami mást – suttogta.
– Luna? – kérdezte Astoria kiszáradt
szájjal. Draco felemelte a vizeskancsót, ami az ágy alatt volt, majd töltött a
lánynak.
Astoria elvette a poharat, és fürgén
kiitta.
Draco továbbra sem válaszolt.
A lány kinyújtotta a kezét, és maga
mellé húzta Dracót. A fiú hagyta magát, fél kezével átölelte Astoriát.
Lélegzésük felvette egymás ritmusát.
Draco hideg lába egészen megdermesztette Astoriát, de a lány nem törődött vele.
Lábak, kezek egymásba gabalyodtak. Érezte a nyakán a fiú ajkait.
Így aludtak el.
Így aludt el minden ember azon az
éjjelen.
Másnap a nap egy hófehér földre kelt
fel, ahol minden ember aludt.
Mélyen, hó alá temetve.
Kedves Író!
VálaszTörlésA pontjaim a következőképpen alakulnak:
Kulcsszó: igen, 1 pont
Csapat: nem, 0 pont, erről lentebb a „Történet” résznél.
Kulcs: 5 pont
A kulcsoddal egyetlen gondom volt. Szépen beleépítetted a történetbe, szinte a legelején megjelenik és végig szerves része a sztorinak, majdnem max pontot is adtam volna rá, viszont elég sok megválaszolatlan kérdés maradt ezzel kapcsolatban. Miért szakadt le a hó olyan hirtelen világszerte? Ki/mi idézte elő, mi történt, mi okozta? Végig vártam a magyarázatot, de az elmaradt.
Karakterek: 4 pont
Astoriáról nem tudunk meg semmit a könyvekben, így őt itt akár saját karakternek is tekinthetjük, kezdjük akkor vele. Nála hiányoltam a motivációt, hogy mit miért tett. Miért kell hozzámennie Dracóhoz? A két ifjú szülei kényszerítik őket? Miért? Astoria miért megy bele a házasságba, ha annyira erősen ellenzi? Aranyvérű büszkeségből? (A könyvekben Astoria ugye aranyvérű, mivel erről nem volt itt szó, feltételezem, hogy a te történetedben is.) Nem akar/mer ellentmondani a szüleinek?... Ami még Astoriánál felmerült, hogy a vége fele, mikor már kijutott a kúria romjai alól, az első dolga, miután Luna magára hagyja (akit hagy pálca nélkül elmenni túlélők után kutatni?!), hogy kicsinosítsa a sátrat, amiben vannak. Igen, eszébe jut, hogy segítenie kéne a másik lánynak, nem kellett volna hagynia, hogy egyedül menjen el, illetve hogy amíg Luna tényleg fontos munkát végez, ő semmi mást nem tud csinálni, mint átszínezni a sátor falait, hogy otthonosabb legyen; de eszébe sem jut esetleg valahogy üzenetet küldeni a szüleinek? Utána járni, hogy ők életben vannak-e? Hogy máshol is ugyanaz történt, mint velük, egyáltalán segítséget keresni?
Draco: Elég ellentétesen mutattad be a karakterét. Egyik percben Astoria szavaiból azt vesszük ki, hogy Draco is ugyanúgy ellene van a házasságnak, mint ő, őt is csak belekényszerítik, utána viszont Dracónak van egy-egy apró gesztusa, amiből azt gondolnánk, hogy ha ez nem is teljesen így van, vagy legalábbis próbálja a legjobbat kihozni a helyzetből, és hozzászokatnia magát a közös élet gondolatához, de igazából ez csak találgatás az olvasó részéről, mert konkrétabbat nem tudunk.
Lucius jelent még meg név szerint, de igazából nem volt szerepe. Egyetlen mondata van, ott adja magát a karakter, ő rendben volt itt.
Luna: Látszott, hogy szeretted volna karakterhűen ábrázolni, és a lényeg igazából át is jött, viszont erőltetettnek tűnt. Úgy éreztem, hogy nem érzed magadhoz elég közel Lunát, hogy hitelesen ábrázold, de megvolt az álmatag viselkedés, a furcsa, oda nem illő mondatok, megjegyzések, amik annyira jellemzőek rá, úgyhogy összességében az ő karaktere jól sikerült.
Nem volt könnyű eldöntenem, hogy 4 vagy 5 pontot adjak, de a fentieken kívül azért maradtam végül a kevesebbnél, mert – és ez nagyon zavaró volt – a metamorfmágussal nem tudtam mit kezdeni. Behoztál egy nagyon érdekes karaktert, aztán szépen megfeledkeztél róla. Én személy szerint azt vártam, hogy legyen valamilyen fontosabb szerepe, végig azt hittem, hogy ő fog a hóesés hátterében állni, hiszen máskülönben mi értelme lett volna megemlíteni egy ennyire egyedi és különleges karaktert, ha utána nem lesz szerepe?
(folyt. köv.)
(folyt.)
VálaszTörlésTörténet: 3 pont
Mivel a helyesírásnak nincs külön rész, itt vonódik le a pont amiatt: voltak felesleges szóismétlések, bár nem vészesen sok, igazából nem is volt különösen zavaró, csak feltűnő; találkoztam elírással is (a Hollóhátas helyesen hollóhátas; láb, kéz helyett helytelenül a lábai, kezei szóhasználat), viszont ami a nagyobb baj volt, hogy rengeteg helyen magyartalannak hatott a szöveg, furcsa mondatok, megfogalmazások voltak benne, például a „semmi szél nem fújt”.
Néhány ellentmondás is volt a történetben, például az elején azt írod, hogy zenekar játszik, utána viszont már csak a megbűvölt hangszerek, emberek nélkül.
Ahogy fentebb is írtam a „Kulcs”-nál, hiányolom a magyarázatot a hóesésre. Ez a leglényegesebb eleme a történetnek, mégsem tudunk meg róla semmit (mitől alakult ki a hóesés? Mert az egyértelmű, hogy nem egy egyszerű vihar volt, inkább egy átkot sejtek a háttérben. Ha tényleg átok, ki okozta? Miért?), azon kívül, hogy az egész világra lecsapott ez az időjárás, az utolsó mondattal pedig lényegében kiirtod az emberiséget. És emiatt is adtam nulla pontot a „Csapat”-ra. Neked az apokalipszis, a világvége, az emberiséget megtizedelő háború/csapások előtti időket kellett volna bemutatnod, vagy azt, amikor már elkezdődik a változás, átalakul a világ, DE még nincs vége annak. A történetedet inkább az „Alatta” csapatban tudtam volna elképzelni, oda jól illett volna.
Szubjektív vélemény: 3 pont
Az utolsó mondatok nagyon drámaira sikerültek, az ütős lett, tetszett, viszont azzal felborítottad a csapatdinamikát, ami ugye az Előtte részt kellett volna, hogy bemutassa. A történet címe szintén ügyes választás volt, illett a történethez. A stílusod teljesen változó, van ahol baromi jók a leíró részek, remek hasonlatokat használsz, máshol meg, ahogy fentebb is említettem, magyartalanul fogalmazol. Tetszett ez a „hó borítja az egész világot” téma, mint a történet központi eleme, viszont nem dolgoztad ki eléggé, összecsapottnak hat, mintha nem lett volna elég időd végiggondolni és részleteiben ábrázolni.
Athos
Kedves szerző!
VálaszTörlésKulcsszó: Igen. A hóeséssel és a hirtelen kialakult téllel megvolt.
1 pont
Csapat: Nem. Ez egyértelműen alatta és nem előtte csapatba tartozó történet.
0 pont
Mérce:
Kulcs: Az egész történetet áthatja. A cselekmény teljesen ráépül. Viszont az nem derül ki, hogy mi az oka a jelenségnek, holott az előtte csapatnak ez lenne a lényege, hogy rávilágítson az okokra.
4 pont
Karakterek kidolgozottsága: A karakterek egy részét Dracót, Astoriát, Luciust jól megformálod, viszont Luna nagyon OOC-re sikerült, egyáltalán nem volt Lunás, és ezt az sem indokolja, hogy hirtelen katasztrófa történt, mert előtte sem volt az igazi. A boszorkány karaktered meg egy az egyben lógott a levegőben. Mi volt a szerepe? Nem derült ki.
3 pont
Történet kidolgozottsága: Eléggé kapkodott a cselekmény, sok a történeti lyuk. Sok minden nem derül ki, zavaros. A stílus is furcsa, de legalább egyenletes, letisztult.
3 pont
Összesen: 10 pont
Szubjektív álláspont: A sötét, drámai hangulat és a történet címe nagyon tetszett. Egy kicsit bővebb kifejtéssel, és az okokra való rávilágítással, akár jó is lehet, így nekem csak közepes.
3 pont
D’Artagnan, a negyedik muskétás
Kedves Író!
VálaszTörlésKulcsszó:
Meg vagyok vele elégedve.
1 pont
Csapat:
Sajnos ez nem volt meg.
0 pont
Kulcs:
A végtelen tél nálad a szókapcsolat teljes valójában jelen van (de még mennyire, hogy jelen, túl jelen! Kár.)
Nem mondom, hogy nehéz vagy könnyű utat választottál, csak hogy jól csináltad. De! Nem kapunk magyarázatokat, és ezt el sem tudod képzelni, mennyire sajnálom.
6 pont
Karakterek kidolgozottsága:
Szép karakterleírásokkal élsz. Astoria a bőven átlagos jellemével Draco, a kicsit hűvös, kicsit maga is "végtelen tél" fiú tökéletes kiegészítésévé válik – a kapcsolat megjelenítése, fejlődése nekem sántít, egy kicsit több kell szerintem Astoria részéről az érzelmek előtöréséhez, mint egy zavaros úton szerzett sérülés. A másik problémám Lunával van, szó szerint bekancsalítottam annál a bizonyos dühkitörős résznél…. Annak a személynek a neve semmiképp nem egyezik meg a Lunáéval, akit megjelenítettél. Lucius és a metamorf mágus jelenete a karakterek kidolgozása szempontjából is ködfolt a végtelenben.
4 pont
Történet kidolgozottsága:
Tudod, az első tördelési megoldásánál feljegyeztem magamnak, hogy hiba. Nem volt egyértelmű vagy látható, hogy akarsz-e valamit kezdeni ezzel az eszközzel, de aztán drámaiságot kihangsúlyozandó játszadoztál vele. Nagyon tetszett! Lehet, hogy szaporíthattad volna a használatát, lehet, hogy nem - nekem így elég volt. A cselekmény szépen halad, holott Draco és Astoria kapcsolatánál kicsit azt éreztem, hogy Te magad sem tudod, a történeted végén miként fognak egymáshoz viszonyulni. Ezzel elbizonytalanítod az olvasót is. Vannak elgépelésed, gondolatjel hiányod, de nem amiatt, hanem amiket eddig felsoroltam -
5 pont
Szubjektív:
Az első, ami az olvasási élmény után a szubjektív kategóriába tartozik, a felkiáltás, hogy: Könyörgöm, folytasd! És nagyon remélem, hogy így is teszel majd. Kincset ér a választékos írásmódod, élveztem olvasni minden szót, amit elém vetettél. Amiket hiányolok, azokat leírtam: a belelátást, az indoklást, a gyeplősebb történetvezetést. Az egyes furcsaságokat, amikkel rontasz az élvezeten, feltétlen javítsd, és egy nagyon élvezhető történetet fogunk olvasni tőled (még ha kategória-besorolás szempontjából hibádzik is).
6 pont
Köszönöm, hogy olvashattam a történeted!
Aramis
Kedves Szerző!
VálaszTörlésKulcsszó: 1 pont
Csapat: 0 pont
A történet néhány bekezdésnyi Előtte momentumot tartalmaz, utána sajnos teljes mértékben átlép az Alatta kategóriába.
Kulcs 5 pont
A végtelen tél hiába van jelen az egész történetben, hiába lepte be a cselekményt, mint teret a hó, hiányzik a kulcs létrejöttét magyarázó, az annak létezését alátámasztó tényező – ami nélkül nem tudott kiteljesedni a kép.
Karakterek kidolgozottsága 3 pont
Egy szó: kidolgozatlan. Mindegyik. Kivéve Luciust, aki bár nagyon kevés szerephez jutott, tudta önmagát hozni; őt sikerült jól eltalálnod. Draco csapong: követhetetlenek a hangulati és viselkedési ingadozásai. Egyszer fagyos a modora, máskor langyosra olvadt jégkrém. A kettő között nincs olyan őrült nagy különbség, de a te Dracódban mégis egy mély szakadék tátong a számára két véglet között, amit nem egy magasban ingadozó, reccsenő falécből összetákolt hídon átszelve tehet meg az olvasó oda-vissza, hanem egy hirtelen vaktában elkövetett ugrással. Lunát hol eltaláltad, hol nem. Többször nem. Néha megcsillant az az igazi lunás furaság, ám sokszor éreztem erőltetettnek, hamisnak a megnyilvánulásait; a stílusa nem azt a valóban könnyed különcséget tükrözte, amiért szeretjük. Ha még kicsit jobban elmerülsz Luna elméjében, neked is sikerülhet egyszer megragadnod azt az egyedi varázst, ami Lunát körüllengi. Astoria szerintem egy jól sikerült karakter. Nem igazán ismerjük a könyvekből, de neked sikerült őt valóban élő karakterré formálnod. Már csak kellően ki kellene egyensúlyozni; a cselekedeteinek, a gondolatainak megfontolt okot és célt adni, átgondolni a motivációit, pontosan bekalibrálni a mozgatórugóját. Ha egy kis időt szánsz minderre, akkor egy nagyon jó kis karaktert tarthatsz majd a markodban. A metamorfmágus jelenléte abszolút felesleges a történet szempontjából. Úgy sejtem, hogy neki nagyobb, komolyabb szerepet szántál ebben a történetben, de idő közben még te magad is megfeledkeztél róla, vagy épp az időből futottál ki. Nem tudom. Az viszont nem túl szerencsés, hogy egy ilyen érdekes és izgalmas karaktert mézesmadzagként elhúzol az olvasó orra előtt, és aztán olyan jól elrejted, hogy többet nem is tűnik fel. Ezt nagyon sajnálom, mert igazán kíváncsivá tettél már a legelején, végig az ő újbóli felbukkanására vártam… Ami végül nem történt meg.
folyt.
Történet kidolgozottsága 4 pont
VálaszTörlésMaga a történet halad az ő szép kis sípályáján… Csak épp pont ez a baj vele… Lefelé siklik a lejtőn. Magával rántó kezdés, utána azonban úgy éreztem magam olvasás közben, mintha egy hógolyó-csata kellős közepébe keveredtem volna. Néha sikerült menedékbe vonulnom, muníciót gyártanom: megragadni az események fonalát, vagy legalábbis megérinteni; aztán viszont érkezett a tarkón csattanó, jeges hóköteg, mikor megint csak tanácstalanul forgolódtam, keresve a támadót. Akadtak logikátlanságok a cselekményben, amit fentebb már a többiek is megemlítettek. Nem sikerült minden részletet megfelelően kifejteni, és hát a csapat is átcsúszott a következő szintre, ami azt is vonta maga után, hogy a kulcsfelhasználás is hiányos maradt – vagy épp pont fordítva történt, a kulcs okozta a csapatból való kiesést.
A stílusod változékony, ami néhol gyönyörű leíró mondatokat, máskor azonban kusza mondatszerkezeteket eredményez. Ez a változékonyság, vagy inkább ingadozás jellemzi tulajdonképpen az egész történetet, a cselekményt, a szereplőket, a hangulatot… mindent. Találd meg a biztos támpontot, ragadd meg, és akkor nem csak az olvasóid állhatnak (ülhetnek) biztos talajon, hanem te is magabiztosabb írói stílust tudsz saját magadnak kialakítani, amiben sokkal könnyebbé válik a kidolgozott karakterek és cselekmény táptalajának megteremtése. Te már elindultál ezen az úton – ezt egyértelműen mutatják egyes leíró részek –, szóval már csak azt a bizonyos arany középutat kellene megtalálni, amin haladva stabilan mutat egy irányba az iránytű.
Szubjektív álláspont 4 pont
A leíró részek az elején rögtön megragadták a figyelmem, a bálterem leírása kimondottan élőre sikerült. Úgy érzem, hogy egy igazán különleges alapötlet alapján kezdtél bele az írásba, de ebbe a kis csodába sajnos nem igazán sikerült életet lehelni – legalábbis nem olyat, amilyet érdemelt volna, vagy amilyet esetleg a kezdetekben elterveztél. A történet lezárása üt. Így üthetett volna akár az egész történet, ha végig megmaradsz ennél a stílusodnál, és talán ha inkább a leíró részekre koncentrálsz, nem pedig a szegényesen felépített karakterekre, illetve az azok egymáshoz való viszonyulására, reakciójára.
Köszönöm, hogy olvashattam a történeted!
Üdv
Porthos
Kulcsszó: annak megfelelt, 1 pont.
VálaszTörlésCsapat: annak viszont nem, 0 pont.
Mérce:
- kulcs (7 pont): hát végtelenül tartó télnek tűnik, meg az egész erre épült, a felhasználás kreatívnak éppen nem mondható, illetve elég hiányos is (magyarázatot nem kapunk rá), 6 pont.
- karakterek kidolgozottsága (7 pont): Itt voltak bajok. Nem sok szereplővel dolgoztál, szóval végig is megyek rajtuk: Luciusból igazából nem láttunk semmit, a metamorfmágus bejött a képbe, aztán semmit nem tudtunk meg róla. Miért? Hova lett? Ki volt ő? Mit keresett ott? Lunát jól hoztad. Dracónak mióta széles a mellkasa? :D Egyébként róla sem tudtunk meg sokat, de az legalább rendben volt. Astoria volt az egyetlen, akit kidolgoztál. Mondjuk totál unszimpatikus a csaj, felszínes, béna és úgy nagy általánosságban nem túl életrevaló, de kidolgoztad. 4 pont.
- történet kidolgozottsága (7 pont): Ami számomra a leginkább hiányzott: az a magyarázat, illetve a tenni akarás. Luna az egyetlen, aki képes volt egyáltalán elindulni és nem csak a fenekén ülni, de ezen kívül mindenki csendesen beletörődik, hogy meghal. Esemény nem sok van benne, és nem is hiányolnám, ha lennének lelki folyamatok, de nem igazán tudtam magam beleélni a sztoriba. Egyrészt elvonja a figyelmet a sok meg nem válaszolt kérdés (Miért esik a hó? Miért nem lehet mágiával kezdeni vele valamit? Mióta tart a havazás? Nem tudták előre? Mi lett a boszorkánnyal a véres cuccban? Miért csak Astoria és Luna volt képes kiverekedni magát a hóból? Miért nem bűvölnek oda egy seprűt, hogy mondjuk megnézzék, mi újság Astoria szüleivel? Tudnám még sorolni). Másrészt a szereplőid nem érdekelnek annyira, hogy sajnáljam őket vagy együtt érezzek velük. 4 pont.
Nem értem a mugli ruhákat ebben a sztoriban sem.
Szubjektív álláspont (7 pont): nincs kihívás bálos sztori nélkül, ezt már rég megtanultam, szemem sem rebben már tőle, de továbbra sem szeretem. Nem igazán nyerte el a tetszésemet, kicsit elnagyoltnak érzem. 4 pont.
Köszönöm, hogy olvashattam!
Üdv,
MP.