Cím: Masquerade – Az álarc mögött
Csapat: Alatta
Kulcs: végtelen tél
Korhatár: 16
Figyelmeztetések: -
Jellemzők: AU, néhol OOC, Angstos beütés
Jogok: minden jog Rowling nénié, én csak játszottam a karaktereivel egy kicsit
Csapat: Alatta
Kulcs: végtelen tél
Korhatár: 16
Figyelmeztetések: -
Jellemzők: AU, néhol OOC, Angstos beütés
Jogok: minden jog Rowling nénié, én csak játszottam a karaktereivel egy kicsit
Páros: Dramione
Leírás: A történet a Roxfort hatodik évében játszódik, de a cselekmény csak részben könyvhű.
Leírás: A történet a Roxfort hatodik évében játszódik, de a cselekmény csak részben könyvhű.
Masquerade – Az álarc
mögött
Kedves Hermione!
Örülök,
hogy elfogadtad a meghívást, megtisztelő,
hogy
vendégül láthatunk téged a Durmstrangban!
Az
igazgatóasszony már mindent előkészített az érkezésedre,
bízik
benne, hogy örömöd leled majd a nálunk eltöltött időben.
Nagyon
várom a találkozást, izgatott vagyok, hogy újra láthatlak.
Pénteken
késő este légy a Fekete tónál, ott veszi kezdetét az utazásod.
Öltözz
melegen!
A
szombati viszontlátásig üdvözöl,
Viktor
***
-
Hülyéskedsz? – fakadt ki Ron.
-
Ne kezdd megint! Ezt már megbeszéltük – válaszolta türelmetlenül Hermione.
-
Komolyan elmész… hozzá?
-
Igen, elmegyek, de nem hozzá. Meghívást kaptam az iskolából, ez egyfajta
cserediákprogram és…
-
Cserediákprogram, mi? Érdekes módon kizárólag téged hívtak, és onnan nem érkezik
ide senki – szólt epésen Ron.
Hermione
csak a szemét forgatta. Takaros kupacokba rendezett vaskos kötetek sorakoztak
az asztalon arra várva, hogy kikölcsönözze őket Madam Cvikkertől, de valami
fontos még hiányzott. Fáradhatatlanul futtatta ujjait a többszáz oldalas
könyvek míves gerincű,antik kiadásain, mire végre megtalálta, amit keresett.
Amint lekapta a polcról a Régi korok
szimbólumai és eredetük című könyv salátának is beillő példányát,
visszafordult barátaihoz.
-
…nagyszerű lehetőség a tanulásra és új kapcsolatok építésére – fejezte be
nyomatékosan.
-
Aha, kapcsolatot Viktorkával.
-
Egyébként pedig nem egészen egy iskolaévnyi időt töltöttek nálunk csapatostul a
Trimágus Tusa alkalmával, rémlik?
-
Igen, már akkor is rád volt állva!
-
Nem volt rám állva, csak beszélgettünk – felelte elvörösödve a lány. – Amúgy
is, téged mit érdekel? A barátnőd már biztos toporzékolva vár rád valamelyik
eldugott sarokban a negyediken…
-
Most nem Lavenderről van szó! – Ronon volt a pirulás sora.
-
Mi lenne, ha befejeznétek?– szólt közbe ingerülten Harry. – Amíg ti a szerelmi
életetekről sóderoltok, én próbálnám befejezni a leckét. Hat tekercs az
Imperius-perekről...
-
Oh, basszus, tényleg – csapott a homlokára Ron. – El is felejtettem.
-
Ha saját magaddal lennél elfoglalva, és a tanulásra, meg normális dolgokra
koncentrálnál a felesleges szekírozás helyett, nem felejtenéd el időben
megcsinálni a házi feladataidat – mondta lesajnálóan Hermione.
-
Ja, persze, mert te úgy sietsz Piton kezébe nyomni a házidolgozatot, hogy
gondtalanul szórakozhass Krummal…
-
Szállj már le a témáról, Ron – mordult rá Harry.
-
Én mindig időben elkészítem a rám szabott feladatokat, ehhez nincs szükségem
semmilyen egyéb motivációra – felelte türelmét vesztve Hermione, jól megnyomva
az én szócskát.
Mivel
rájött, hogy akkor sem tudná felcipelni az összes könyvet a klubhelyiségbe, ha
mindkét fiú segítene, nagy kelletlenül szelektálásba kezdett. Igyekezett
nyugalmat erőltetni a vonásaira, de Ron lassan teljesen kihozta a béketűrésből.
Miután kiválogatta a leghasznosabbnak vélt tíz kötetet, egy pálcaintéssel a
közeli gyűjtőbe irányította a maradékot, aztán kapkodva a táskájába pakolta
széthagyott pennáit és jegyzeteit. A kész sötét varázslatok kivédése dolgozat
maradt utoljára.
-
Mit is mondtál? Pénteken?
-
Igen.
-
De hisz az holnap van!
-
Teljesen mindegy, hogy holnap este, két hét vagy egy hónap múlva mennék, akkor
is belepusztulnál a féltékenységbe és az irigységbe – fakadt ki Hermione. – Nem
is értelek.
-
Mit nem lehet ezen érteni? Én azt nem értem, mi tetszik benne… Lavender
legalább csinos…
-
Nem érdekel a véleményed! – ripakodott rá a lány, miközben a táskájába
süllyesztette a Wizengamot
állásfoglalásai és ítéletei a tiltott átkok kapcsán akkor és most című
kiadványt.
Ron
arcán tisztán látszott, hogy pár pillanatra komolyan fontolóra vette, már csak
azért is övé lesz az utolsó szó. Arról fantáziált, hogy „véletlenül” fellöki a
tintásüvegét és jól eláztatja a lány gyöngybetűkkel írt házi feladatát. Hermione
minden bizonnyal megneszelte a tervet, mert arckifejezését látva a fiú inkább
gyorsan elfordult és morgott valamit a bajsza alatt, amiből tisztán kivehetők
voltak az „ostoba”, a „Viktorka” és az „ugyanmárkiféltékeny” szavak.
-
Jössz? – kérdezte Harrytől Hermione.
-
Persze, segítek – felelte Harry és összecsavarta tintapacákkal elcsúfított
pergamenjeit. – Ron?
-
Nem, kösz, maradok.
-
Találkozunk a klubhelyiségben –biztosította Harry, bár érzése szerint ez a kilátás
nem sokat javított barátja kedélyállapotán.
-
Jó szórakozást – mondta durcásan.
Harry
és Hermione, miután átestek a kikölcsönzési procedúrán, és illedelmesen
végighallgatták Madam Cvikker kilátásba helyezett büntetési tételeit a könyvek
esetleges elvesztése, megrongálódása, illetve megsemmisülése esetére, végre
elindultak a Griffendél torony felé. Az út nagy részét csendben tették meg,
csak pár szó esett Ron kirohanásáról és Hermione lelkiállapotáról.
-
Komolyan, nem normális – nyugtázta sértődötten Hermione.
-
Ne törődj vele, majd megbékél – mondta Harry.
-
Nem fér a fejembe, miért rajtam köszörüli a nyelvét – heveskedett a lány.
-
Sikerült mindent összepakolnod a holnap esti induláshoz? – váltott témát
gyorsan Harry, mielőtt barátja tovább panaszkodott volna.
-
Nagyjából már megvagyok, még ezeket kell besuvasztanom valahová – mutatott a
könyvekre, aminek következtében majdnem szanaszét szórta őket menet közben.
-
Kérdezhetek valamit? – kezdte óvatosan Harry.
-
Persze.
-
Nem aggódsz egy kicsit sem? Mármint Karkarov miatt… Mi van, ha most téged
próbálnak meg csapdába csalni? Emlékszel rá, hogy viselkedett a tusa alatt, és
mit mondott róla Sirius annak idején.
-
Nem aggódok, inkább csak izgulok. Sosem voltam még más nemzetek hazájában, iskolájában,
főleg nem teljesen egyedül. Na, jó, nem leszek teljesen egyedül, de érted –
hadarta Hermione. – A csapda ötlete fel sem merült bennem; Karkarovval pedig nem
lesz gond, ugyanis nem sokkal a Trimágus Tusa után lemondott az igazgatói
posztról és – Viktor elmondása szerint – valósággal elmenekült az iskolából.
-
Lemondott? – csodálkozott Harry.
-
Igen, egyszerűen összecsomagolt, benyújtotta a felmondását és köddé vált.
-
Gyáva féreg. Biztos berezelt attól, hogy Voldemort tényleg visszatért…
-
A helyében én is féltem volna a megtorlástól, hiszen nem egyszerűen megtagadta
a halálfalókat, hanem a „saját fajtája” ellen fordult és mindenkit feladott,
akit csak lehetett, hogy a saját bőrét mentse.
-
Halkabban! Jön valaki…
És
valóban. A folyosó végén a távolban sötét alak ballagott ráérősen a fáklyák
narancssárga fényében. Magas, öltönyös alakja szinte beleolvadt a falakon
nyújtózó árnyékokba. Harry és Hermione átmenetileg felfüggesztették a
beszélgetést, csendben haladtak tovább.
Ahogy
az alak közelebb ért hozzájuk, Hermione Draco Malfoyt vélte felfedezni az
éjszakai kóborló személyében. A szőke fiú szemlesütve poroszkált, bőre egészen
szürkének tűnt még a meleg fényben is. Beteges ábrázatában volt valami
megfejthetetlen és elszomorító. Csak lassan pillantott fel, mikor egymás mellé
értek.
Hermione
már majdnem megsajnálta, de aztán a fiú megszólalt és minden ébredező
együttérzése tovaszállt.
-
Romantikus éjszakai séta, Granger? – nyekeregte. – Azt gondolná az ember, főleg
Krum után, hogy jobb az ízlésed ennél, de hát – sóhajtott színpadiasan – mindig
tudsz meglepetést okozni.
-
Ha már éjszakai sétáról van szó, te mit keresel itt? A körletedben már rég
fellőtték a pizsit.
-
Nyilván – szólt erőltetett mosollyal Draco. – Százéves lejárt szöveg, felétek
még ez biztosan menő – fölényeskedett.
-
Húzz már el innen! –vetette oda Harry és élesen kikerülte a fiút.
-
Friccsnél is menőnek számít, ha jelentem az éjszakai kastélyban mászkálásod –
kardoskodott Hermione. – Szívesen ad a kis kiruccanásodért cserébe
büntetőmunkát. Például a trollköröm gyűjteményének kisuvickolását…
-
Akkor mindjárt köpd be magadat és Pottert is, te kis buta – nevetett Malfoy.
-
Hermione, gyere már!
Hermione
kénytelen volt elismerni, hogy most bizony mattot kapott, így inkább
elhallgatott és Harry után indult.
-
Szaladj csak, még elmarad az esti kamaty. Nem venném a lelkemre! Potternek
szüksége van egy kis levezetésre a hétfői meccs előtt. Ez az utolsó közös
estétek, ne várakoztasd!
-
Rohadj meg, te görény! – prüszkölte a lány.
-
Jó szórakozást, Granger – mosolygott rá a mardekáros. – Hamarosan találkozunk!
–súgta neki, mikor a lány elsietett mellette.
-
Minek állsz le vele? – kérdezte később Harry, mikor ráfordultak a portrélyukhoz
vezető keskeny átjáróra.
Hermione
nem válaszolt. Sokkal inkább foglalkoztatta az, amit a Malfoyon látott az
imént. Olyan volt az egész, mintha csak kötelességből kötött volna beléjük,
pedig egyébként egyáltalán nem fűlött hozzá a foga. Csak a látszat kedvéért…
Úgy
festett, mint aki nagyon beteg. Igyekezett a tőle megszokott módon viselkedni,
de valami igazán nem volt rendjén. Tényleg beteg lenne? Mi baja lehet?
Ha
folyik az orra, már akkor is kiveszik az iskolából, sőt, minden különösebb ok
nélkül kimaradhat büntetlenül, most meg csak úgy hagyják? Látszik, hogy nincs
jól…
Mégis
honnan tud arról, hogy ez az utolsó éjszakája itt a Roxfortban?
-
Jelszó? – ásította a Kövér Dáma, mielőtt lefékeztek volna a portréja előtt.
-
Bűvös bizsere – nyögte Harry.
-
Ahogy mondod, drágám – helyeselt félálomban a Dáma, és már lendült is előre, hogy
utat engedjen a diákoknak.
-
Hihetetlen, hogy mindenki az ízlésemet kritizálja, legyen szó bármiről is –
mondta hosszú hallgatás után Hermione. – Mindenki megőrült? Valami van a levegőben.
-
Én is érzem. Ez hamisítatlan,Weasley-féle trágyagránát szag – tódította Harry.
Jót
nevettek. Váltottak még pár szót, Hermione megköszönte a segítséget, aztán a
lányok hálótermei felé vette az irányt. Megmászta a csigalépcsőt, s miután
becsukta maga mögött az ajtót, nagyot sóhajtott. Társai már mind az igazak
álmát aludták.
Átöltözött
és bevackolt a takaró alá. Félálmában összemosódva kergették egymást a fejében
a gondolatok. Mérgelődött még egy keveset Ron cirkusza miatt, még egyszer átgondolta,
biztos bepakolt-e minden szükségeset a holnapi induláshoz, végül Draco
sejtelmes mosolyával és közeli találkozásuk ígéretével álomba merült.
Éppen
a másik oldalára fordult, mikor odakint a magasban úszó fekete alakok nyomán
szállingózni kezdett a hó…
***
Reggelre
az egész birtok elegáns fehérbe öltözött. A tornyok, mint megannyi porcukorral
hintett süveg, meredeztek az ég felé, az ablakokat vastagon borították a
jégvirágok.
Mintha
az egész kastély másik kontinensre vándorolt volna az éjszaka leple alatt.
Csípős
hideg áramlott be a bejárati csarnokba a sűrűn nyitogatott ajtón át,
menekülésre késztetve egy csapat didergő harmadéves lányt. Mindenki döbbenten
meresztgette a szemét az ablakoknál; túlságosan korai volt még a radikális
időjárásváltozás.
Egyesek
dementor-támadást emlegettek és különböző összeesküvéselméleteket gyártottak.
A
nap viszonylag eseménytelenül telt el, leszámítva Ron végeláthatatlan
duzzogását. Következetesen kerülte Hermionét, vagy éppen keresztülnézett rajta,
ezért is volt olyan kellemetlen, mikor Piton az utolsó órán kiszagolta a
köztük feszülő ellentétet, és kedélyes mosollyal egymás mellé ültette őket.
Mivel
részükről az órai feladat együttműködés hiányában csak félig készült el, a
griffendélesek óra végén tetemes pontveszteséggel hagyták el a gyakorlótermet.
Hermione,
hogy a további kínos beszélgetéseket és vitákat elkerülje, a délután hátralévő
részét a vadőrlakban töltötte.
-
Nem normális ez a hirtelen változás, én mondom! – dörmögte a bögréjébe Hagrid,
és összébb húzta a vállán foltokból varrt takaróját. – Havazás az ősz kellős
közepén? Utoljára akkor volt ez, amikor…
-
Tudom, és pont ezért aggaszt – vágott közbe Hermione. –Sirius sokat mesélt
Harrynek Tudodki rémuralmáról, különös részletességgel az előjeleket illetően.–
Hagrid megborzongott.
-
Valami megint készül, biztos vagyok benne. Napról napra érzem a csontjaimban,
mintha a nyakamba lihegne egy régi kellemetlen ismerős. Az állatok is egyre
nyugtalanabbak, alig bírok velük.
-
A Próféta rengeteg eltűnésről tudósít…
-
Ők azok, kétség sem férhet hozzá – vágta rá a vadőr.
-
Adementor-támadások is megszaporodtak és a miniszter tehetetlen.
-
Fél lábbal már kint van a buliból. Nem tehetetlen az, csak más problémával van
elfoglalva.
-
Mi lehet ennél égetőbb? – kérdezte döbbenten Hermione.
-
Caramel már az utódját keresi, ezzel egy időben a lemondását intézi –
világosította fel Hagrid. – Balszerencséjére alkalmas jelölt hiányában
kénytelen még pár hónapot eltölteni a tisztségében.
-
Őszintén? Nagyon helyesen teszi, hogy lemond. Bátor ember kell a nép élére, aki
utat mutat ezekben a fenyegető időkben – nyugtázta okoskodva a lány.
-
Mégis ki? – kérdezte elkeseredve Hagrid. – A legtöbb alkalmas jelölt már vagy nyugdíjban,
vagy koporsóban van. A fiatalok nem elég rátermettek még ehhez…
-
Caramelnél bárki jobb! – kotyogott közbe Hermione. –A konoksága már eddig is
életveszélyes volt, az ő nemtörődömsége miatt fajultak idáig a dolgok!
-
Badarság – mondta a vadőr. – A legszigorúbb óvintézkedések és védőbűbájok
mellett sem lehet tartoztatni az olyanokat…Ha
akarnak valamit, úgyis elérik. Senki sincs biztonságban, még egymás szemét is
kikaparják azért, hogy Tudodki előtt jobb színben tűnjenek fel. Ezeknek semmi
sem szent!
-
Mhmmm.
-
Lehetetlen megálljt parancsolni a sötétségnek, ha kihunyt a fény… a rettegés
elülteti a sötétség magját.
-
De megnehezíthetnénk a dolgukat! Ha az eddigi stratégia nem vált be, márpedig a
mellékelt ábra azt mutatja, hogy nagyon nem vált be, akkor új védelmi és
biztonsági terveket kell készíteni. Caramelnek kötelessége lett volna…
-
Ahogy mondod, lett volna… de nem tudhatod, te hogyan cselekedtél volna a
helyében, Hermione. A félelem elveszi az ember eszét, ti még nem éltetek akkor,
nem igazán érthetitek… Ne ítéld ilyen szigorúan.
Miután
kivesézték a varázsvilág legfőbb politikusának erényeit és bukását, relatív kellemesebb
téma után néztek. Hagridnak volt mesélnivalója bőven, hisz az utolsó Rengetegben
tett látogatása alkalmával valamiféle új mágikus szörnyeteget fedezett fel
magának, amit azóta vehemensen tanulmányozni is kezdett. Komoly rajongásról
tanúskodó élménybeszámolói többé-kevésbé magukkal ragadták Hermione nyomasztó
gondolatait. A lelke mélyén bőszen imádkozott azért, hogy a vadőrnek nehogy
eszébe jusson a Legendás lények gondozása óra kötelező tananyagává tenni a
nyálkás-szőrös-szúrós-csápos izét.
Ahogy
teltek-múltak az órák, egyre izgatottabb lett a közelgő esti indulás miatt.
Alkonyatkor
együtt sétáltak vissza a kastélyba vacsorára. Mielőtt Hagrid helyet foglalt
volna a tanári asztalnál, elbúcsúzott Hermionétől és kellemes tanulást, jó
utazást kívánt neki.
-
Sziasztok! – köszönt Hermione, majd leült Harry mellé. Ron köszönésképp
felnyalábolt néhány csirkecombot, aztán megfogta a tányérját és pár székkel
arrébb költözött az ikrek mellé.
-
Hol bujkáltál egész délután? – kérdezte Harry, miközben nagy adag rizottót
lapátolt a szájába.
-
Hagridnál voltam. Elköszöntem tőle, már nem lett volna időm lemenni indulás
előtt.
-
Neked is mesélt arról a hogyishívjákról? – vigyorgott a fiú.
-
Persze, és a lelkesedéséből ítélve, a rajongás hamarosan tananyag képében is
testet ölt majd – válaszolta viszolyogva a lány és tekintélyes méretű
marhaszeletet rakott a tányérjára. – Beszélgettünk másról is…
-
Például?
-
Caramel a lemondását tervezgeti…
-
Cseppet sem lep meg! Ez a legkevesebb azok után, hogy Dumbledore-t hazugnak
nevezte, nekem sem lenne képem továbbra is vezetői szerepben tetszelegni, mikor
mindent elszúrtam…
-
Kábé én is ezt mondtam, de Hagrid szerint túl keményen ítélkezem – vonta meg a
vállát Hermione.
-
Ostobán viselkedett, most viseli a következményeket. Szerintem így igazságos.
-
Arra gondoltam, kihasználom a környezetváltozást meg az új szakirodalmat, és
kutatómunkába kezdek…
-
Mifélébe? – érdeklődött Harry.
-
Voldemorttal és a tanaival kapcsolatosan… A Durmstrang ugyebár a feketemágia
oktatásának és szakirodalmának mekkája, hátha rábukkanok valamire, ami utat
mutat a sötétségben.
-
Nem is rossz ötlet! – helyeselt a fiú. – Bevallom, ez már nekem is eszembe
jutott az utazásod kapcsán, de nem volt képem arra kérni téged, hogy ezzel
töltsd a pihenésre szánt idődet.
-
Ugyan már, nem fáradság! Ez mindannyiunk érdeke – mondta nagy komolyan Hermione.
– Talán rábukkanok a megoldásra.
Jó
pár tányér desszert és még egy kis pakolás után Hermione már menetre készen
toporgott a bejárati csarnokban. Rontól sajnos nem tudott elköszönni, mert a
fiú tüntetőleg úgy tett, mintha átmenetileg megsüketült volna. A küszöbön álló
indulás izgalmába vegyült némi egészséges szomorúság, amiért itt hagyja az
iskolát, a barátait és szeretett könyvtárát, de a búsulás hamar elpárolgott,
mikor meglátta Harryt a lépcsőfordulóban.
Együtt
indultak el a Fekete tóhoz vezető csúszós-havas úton. A hótakaró felett megülő
nehéz csendet csak a metsző hideg szél süvítése törte meg. A kastély ablakainak
fényei tompán tükröződtek a tó felszínén.
-
Nagyon vigyázz magadra, jó? – kérte Harry, mikor már a part síkosra fagyott
köveit taposták. – Mindenről tudósíts!
-
Rendben, ne félts. Írok, ha odaértem – mosolygott rá Hermione.
-
Helyes!
A
tó tükre egyszeriben vadul fodrozódni kezdett; a hullámok és a közülük
előbukkanó hatalmas monstrum felszakították a felszínen elterülő vékony
jéghártyát. A Durmstrang hajója lassan és méltóságteljesen emelkedett ki a
habokból, hátrálásra kényszerítve a két griffendélest.
Méretéhez
képest a hajó hamar egyensúlyra lelt a vízen, leeresztette vitorláit és
araszolni kezdett a part felé. Hangos, reccsenésszerű hang jelezte, mikor az
orr felsiklott a lapos kövekre.
Harry
és Hermione búcsúzóul megölelték egymást.
-
Menj csak vissza a kastélyba, nehogy megfázz – mondta Harrynek. – Úgy sejtem,
nem azonnal indulunk.
-
Rendben!
-
Jó éjszakát – integetett Hermione, azzal eltűnt a hajótest belsejében.
Félhomályban
úszó átjárófolyosón találta magát. Körbepillantott, de egy lelket sem látott.
Hiába hahózott, szavait elnyelték a falak és válasz nem érkezett sehonnan.
Komolyan azon kezdett gondolkodni,hogy a hajó magától jött el idáig.
Tanácstalanul várakozott egy keveset, majd elindult arra, amerre a hálókabinját
sejtette.
A
folyosó végén hatalmas,ódon berendezésekkel teli helyiség tárult a szeme elé. A
kapitány szobája, gondolta.
A
terem közepén tekintélyes méretű asztal állt, rajta kiterített ősrégi térkép
nyugodott. Nem szokványos térkép volt; a területek felett nem nevek, hanem
folyton változó számok álltak, és a pergamenen köröskörül apró hajókat
helyeztek el mindenhol. Olyanok, mint az olvasmányaiból ismert régi korok
kalóztérképei, idézte fel magában Hermione.
Szemben
az asztallal különféle italoktól roskadozó szekrény foglalt helyet, a másik
oldalon pedig dohányzóasztal és kényelmes fotelek alkották a berendezést. Az
ablak mellett talpas földgömb imbolygott.
Az
órájára pillantott.Későre járt, egyre gyakrabban tört rá az ásítás. Bánta, hogy
eszébe sem jutott megkérdezni Viktortól, hogyan működik a hajó, és mit hol
talál. Többek között ez egy olyan részlet volt, amiről egyetlen árva szót sem
talált a kutatómunkái során.
Egy
kellemes, elszigetelt fekhely reményében újra útnak indult volna, ám a szeme
sarkából mozgásra lett figyelmes a panorámaablakon át. Mintha valaki, vagy
valakik felszálltak volna a hajóra… Megszaporázta lépteit. Nyomasztó érzés
kerítette hatalmába.
Egyenesen
a fedélzetre tartott, mit sem törődve a falakról rá bámuló őszöreg,
kapitánysapkás mágusok portréival. Az agg kapitányok sötét pillantásaitól
kísérve felballagott a lépcsőn.
Csuklyás
alakok álldogáltak a korlát mellett. Közeledtére az egyikük megfordult, akiben
Hermione egy hollóhátas lányt vélt felismerni. Megkönnyebbülten fújta ki a
tüdejébe szorult levegőt. Bátortalanul összemosolyogtak, de egyikük sem szólt
egy szót sem.
Úgy
tudta, egyedül utazik, Viktor nem említette, hogy mások is útra kelnének vele
együtt, mégis, mindent összevetve nem bánta. Kisvártatva erős remegés futott
végig a hajótesten, útnak indultak. Olybá tűnt, mintha maga a monstrum meg sem
mozdulna, csak az erősödő széllökések engedtek következtetni, hogy haladnak
valamerre.
Egyre
jobban fázott, ezért úgy döntött, visszatér a hálószobája felkutatásához. A
lépcsőn leérve most az ellenkező irányba indult, s pár perc múlva vidám
hangulatú, zárható kabin előtt találta magát, ami egyértelműen a számára volt
fenntartva. Ládája a sarokban, könyvei pedig a polcon pihentek. Vetett ágy, nagy
kupa forrócsokoládé és prémes hálóing várt rá.
Elismerő
mosollyal vette birtokba a kis kuckót; hamar berendezkedett, közben meg is
felejtkezett útitársairól.
Alig
negyed órával később már ágyba bújva álmodozott az elkövetkezendő hetek
eseményeiről, miközben a csokoládét szürcsölgette.
***
-
Hermione! Hermione, ébredj…
-
Mi történt? – motyogta maga elé.
-
Ébredj, tündérfényem, megérkeztél.
-
Mi? – ásította. – Hova?
- Hát hozzánk – mondta a hang.
-
Még nem lehetünk ott, hiszen csak most indultunk. – Felült és megdörzsölte a
szemeit. – Viktor?!
-
Szia – mosolygott rá a fiú. Hermione szégyellősen magára rángatta a takarót. –
Üdvözöllek a Durmstrang birtokán. Nagyon jó újra látni téged – mondta kellemes
aktencusával.
-
Öhm, köszönöm, én is örülök neked – igazgatta a haját Hermione. Totálisan
zavarba jött attól, hogy Viktor közvetlenül ébredés után az ágya szélén üldögélt,
ő pedig egy szál hálóingben terpeszkedett a takaró alatt. Vajon mióta ülhetett
ott?
-
Ilieva már vár téged. Kicsit erősebb volt a bájital, mint reméltem, tovább
tartott a hatása, ezért aludtál sokáig.
-
Sokáig? – vakarta a fejét összezavarodva a lány. – Mit jelent az, hogy sokáig?
-
Az utazást is beleszámítva, több mint tizenhét órát – vigyorgott Viktor. – A
többiek már a csarnokban vannak. Hagylak készülni, kint megvárlak. Siess,
hamarosan kezdődik a vacsora!
Hermionénak
leesett az álla.
-
Bájital? Vacsora?! – visszhangozta. – Szent Merlin – nyögte, és már kecmergett
is ki az ágyból.
-
Elkábítottatok? – kérdezte enyhe sértődöttséggel, mikor már a kastély felé
sétáltak a lankán. Még mindig nem sikerült magához térnie a döbbenettől.
-
Ne vedd a szívedre, nem ellened irányult, ez előírás – sietett a válasszal
Viktor. –Hoppá, kotyogok itt össze-vissza. Mindegy, a lényeg, hogy senki sem
láthatja, ismerheti az útvonalat idáig.Védjük a mieinket és a hagyományainkat,
ha könnyen megtalálnák a határainkat, kifürkészhetnék a titkainkat – mondta sejtelmes
hangon. – Bocsáss meg, ha kellemetlen helyzetbe hoztunk.
-
Nem történt semmi, bár... Azt sem tudtam, hogy jönnek rajtam kívül mások is, ha
szóltál volna, nem kapok kis híján szívrohamot közvetlenül indulás előtt. Kik
jöttek még a Roxfortból?
– darálta. – Amúgy… ha meghívtok, de nem
bíztok meg bennem, hogy megtartom a titkaitokat, mire számítsak?
Krum
nem válaszolt, csak a kezét nyújtotta, hogy felsegítse a kastélyhoz vezető
ösvényre.
A
nap leköszönő sugarai varázslatos látványt festettek a szemük elé. A távolban
magasodó hegyek hósapkái egyszerre folyékony arannyá változtak, a kastély
gránit tornyai és falai valósággal szikráztak a fényben. Az egész olyan volt,
mint valami furcsa, sosem látott égi tünemény. Hermione álmélkodva sétált el a deres
kovácsoltvas kapu szárnya mellett, még bosszankodni is elfelejtett.
A
kastélyhoz vezető ösvényt örökzöld kertek, szőlősök és rózsalugasok
szegélyezték. Meglehetősen bizarrnak ítélte, hogy a tél és hideg országában
szebben zöldellenek a sövényekés kitartóbban virágoznak a rózsák, mint odahaza.
A magukba zárkózott rózsabimbók, ahogy Hermione elhaladt mellettük, sorra kinyíltak,
a szirmok átható illata simogatta minden idegvégződését. Kissé meg is szédült
tőlük, de Viktor megtámogatta és tovább vezette a bejárati csarnok felé.
Ilieva
a lépcső tetején várt rájuk. Hihetetlenül magas alakját finom szőrmével
szegélyezett talárba bugyolálta, hosszú hullámos szürke haja szabadon lógott a
válláról egészen a csípőjéig. Kortalan arcán érdeklődő mosoly ült. Széles
kézmozdulattal és udvarias főhajtással invitálta beljebb hétalvó vendégét, majd
megköszönve Krum segítségét egy közeli terembe vezette a lányt.
-
Üdvözöllek a Durmstrang Intézetben – köszöntötte Hermionét.
-
Megtisztelő, köszönöm, hogy itt lehetek – felelte. Nem ismerte az itteni
illemet, így jobb ötlet híján enyhén meghajolt, ahogy a nőtől látta korábban.
-
Remélem, kellemesen telt az utad és nem háborgatott senki.
-
Minden rendben volt – mondta kurtán Hermione. Épp meg akarta kérdezni, kik
jöttek még a Roxfortból, de a nő közbevágott.
-Mindenekelőtt
szeretném, ha tudnád, a mostani különleges alkalom. Viktor közbenjárásával
engedélyeztem, hogy vendégek érkezzenek az iskolánkba, korábban erre még soha
nem volt példa. Fontos leszögeznem – váltott hangsúlyt –, a Durmstrangban
tanuló diákokra és azok kiválasztására merőben más szabályok vonatkoznak, mint
Dumbledore roxforti diákseregére, éppen ezért jó pár, a számodra talán nem
mindennapi dologgal találkozol majd a hétköznapjainkat, továbbá a tanulóinkat
illetően.A házirendünk minden bizonnyal alapjaiban tér el a többi mágusképzőben
bevett szokásoktól; szabadabban értelmezzük a jó és a rossz fogalmát, ezért
óvatosságra intelek. – Lassan pislogott egyet. –Kiemelendő, hogy az itt élők,
valamint a diákok egy része még véletlenül sem az, aminek látszik, így jobban
teszed, ha nem ereszted bőlére az idegenekbe vetett bizalmat. Nálatok ez nagy
divat. Mindezt pusztán jó tanácsként mondom, és persze azért, hogy ne érjenek
kellemetlen meglepetések.
-
Kellemetlen meglepetések? – kérdezett vissza Hermione. – Mire gondol,
igazgatóasszony?
-
Csupán arra szeretnék utalni, hogy minálunk nem feltétlenül a kedvesség, és az
egymásba vetett vakhit a fő erény – mondta komoran Ilieva. Fekete szeme
megvillant. –Ne félj, senki nem harap, de a saját érdekedben tartsd meg a
távolságot és mindig legyen nyitva a szemed.
Minden
egyéb udvariaskodás, vagy cseverészés nélkül kivezette a szobából és a szemközt
elhelyezkedő terem felé irányította. Hermionénak megakadt a szeme az
előcsarnokban álló hatalmas szobron, de még inkább a talapzatába vésett
jelképen. Mintha látta volna már valahol…Háromszög, kör és egy vonalka. Vajon
mit jelenthet? A szoboralak méltóságteljesen a távolba révedt, arcára büszkeség
és kivételes magabiztosság vonásait faragták.
Ilieva
nyomában egy újabb, kupolás tetejű csarnokban találta magát. Katonásan
elrendezett asztalok garmadája fogadta, de első ránézésre szabad helyet már nem
igen talált. Tekintetével roxfortos társait kereste, de sehol nem látta őket. A
durmstrangos tanulók szemlátomást tűkön ültek, s ahogy észrevették őt meg az
igazgatót, izgatott moraj futott végig a fejek felett.
-
Mint azt már tudjátok – fordult diákjaihoz a nő – az idei évben néhány hónapig
a Durmstrangban vendégeskedik négyroxforti diák. Pánikra semmi ok, látogatóink
nyitottak az újdonságokra, azért érkeztek hozzánk, hogy kicsit jobban
megismerjenek minket és a szokásainkat. Bízom benne, hogy legalább olyan jól
fogják érezni magukat nálunk, amennyire ti is jól mulattatok a Roxfortban
néhány évvel ezelőtt. Itt tartózkodásuk alatt…
Hermione
tanácstalanságában egyik lábáról a másikra állt és az ajkát harapdálta, de
Viktor Krum a segítségére sietett. Karját nyújtotta neki, és egy fal mellett álló
asztal felé vezette. Hermione úgy érezte, valósággal fuldoklik a mustráló
tekintetek tengerében. Most már minden gond nélkül el tudta képzelni, mit érez
Harry minden alkalommal, mikor belép valahová és minden szempár azonnal
rászegeződik.
-
Vidáman kezdődik – szűrte a fogai között Hermione, miközben elsétáltak egy
tisztán pikkelyesbőrű lányokból álló asztaltársaság mellett. Az egyik rövidre
nyírt hajú lány szeme majdnem kiugrott a helyéből, annyira bámulta őt.
-
Ritkán jönnek ide vendégek – magyarázta a fiú. – Nem kell törődni velük. Az ő
szemük alapból ilyen – tette hozzá somolyogva Hermione feszengését látva.
***
Kedves Harry!
Rendben
megérkeztem, bár az útból nem sokra emlékszem,
végigaludtam az
egészet. Képzeld, mások is jöttek, nem csak én!
Megmondhatod
Ronnak… Vagy tudod, mit? Ne mondj neki
semmit. Meg sem
érdemli, furkó!
Remélem, minden
rendben veled.
Hamarosan írok
részletesebben.
Ölellek
***
Mi
tagadás, a Durmstrangban tett látogatás vegyes érzésekkel töltötte el Hermione
lelkét. Ahogy teltek a napok szépen lassan kezdte kiismerni magát a folyosók és
alagutak labirintusában, de akadt még pár trükkös ajtó, ami a bolondját járatta
vele. Naponta több ízben is beléjük futott, leginkább akkor, mikor késésben
volt egy-egy óráról. Előfordult olyan eset is, hogy az órára igyekvő diákok
nyomában épp ajtócsukódásra ért a tanterem elé, de mire újra kinyitotta az
ajtót csak törött vödröket és szennyes rongyokat talált mögötte.
Olyan
volt az egész, mintha maga a kastély is érezte volna, hogy idegen jár a falai
közt.
Megismerkedésük
után Viktor azt mondta, az ő iskolájának épülete is szép, csak nem olyan nagy
és nem olyan kényelmes, mint a Roxfort. A két iskola valóban különbözött
egymástól, de a Durmstrangnak határozottan nem volt miért szégyenkeznie a
Roxfort mellett.
A
magasmennyezetű ódon tantermek, a különféle ismeretlen felszerelések teljesen
lenyűgözték Hermionét és az oktatás minőségében sem talált kivetnivalót, bár a
túlzott feketemágia skandálással nemigen tudott mit kezdeni. Imponáló volt
számára, hogy az oktatók nemcsak a saját diákjaiknak tartottak interaktív órát,
hanem őt, Hermionét is bevonták a gyakorlatokba és beszélgetésekbe. Bármi
kérdése volta tananyaggal kapcsolatosan, szívesen adtak rá kimerítő választ,
érdeklődtek a tudománya és ismeretei iránt.
A
mérgek szakértője, Arsenius professzor még forrócsokira is meg akarta hívni,
hogy eszmecserét folytassanak Piton professzor egy korábbi, ellenmérgekről
tartott prezentációjából, de Hermione udvariasan visszautasította a meghívást,
mondván, igen sokat kell tanulnia.
Igyekezett
megfogadni Ilieva tanácsát, no meg persze nem vágyott újabb tizenhét órás
eszméletvesztésre. Ki tudja, mi mindent próbálna ki rajta a professzor, amíg ő alszik…
Az
ideje nagy részét a könyvtárban és Viktor társaságában töltötte.
A
könyv- és levéltárat félelmetesen szépnek találta. A roppant boltívek, a nagy
műgonddal faragott, többszáz éves könyvszekrények és ismeretlen nyelveken íródott
múlt századi kiadások teljesen a hatalmukba kerítették könyvrajongó
lelkét.
A
tárlat méretében és választékában is messze felülmúlta a Roxfort repertoárját;
a tankönyvek és ismeretterjesztő kötetek mellett dugig voltak a polcok
varázsigés gyűjteményekkel és egyéb érdekes olvasmányokkal, ő pedig minden
kínálkozó lehetőséget megragadott, hogy gyarapítsa tudását.
A
fiú sokat mesélt neki a kastélyról és körbe vezette a birtokon is.
Beszélgetéseik meglehetősen bensőségesnek tűntek, Hermionéban ennek dacára az a
furcsa érzés munkált, hogy Viktor cenzúrázva válaszolgat neki és csak annyit
mond el, amennyit feltétlenül szükséges, többet nem.
Szabadidejében
rendszeresen írt Harrynek, bagoly fordultával kitárgyaltak mindent az elmúlt
hetek eseményeiről. Részletesen leírta a hajón történteket – már ameddig
emlékezett rá –,beszámolt az álomitalról és pár szóval bemutatta a Durmstrang
furcsa igazgatónőjét is. Bőszen ment a találgatás, vajon miben tér el az idegen
mágustanoda házirendje az övékétől.
Minden
alkalommal, mikor belépett a kupolás csarnokba, reflexszerűen a mennyezetre
pillantott, hogy lássa, milyen idő várható arra a napra, de mindig csalódnia
kellett. A kagylóhéj kupolán, a faragott köveken és tartógerendákon kívül semmi
mást nem láthatott.
Sosem
hiányzott még neki ennyire az iskolája, mint most.
A
nappalok egyre rövidültek, a sötétség pedig egyre hamarabb hömpölygött végig a
folyosókon.
A
kastély és a birtok vastag jégpáncélba burkolózott, az előfalon magasodó
kardos, szárnyas alakok torz jégbestiákká csúfultak.
Mintha a
Durmstrang is érezné, hogy veszély közeleg. Fegyverkezik…
***
...a tanárok is
egyre feszültebbek. Dumbledore elutazott, és
fogalmam sincs,
mikor jön vissza.
Amint elhagyta
az iskolát, azonnal újra kezdődtek a furcsa
események. A
dementorok megint bejöttek a parkba,
mint harmadikban…
Rátámadtak a diákokra és a tanárokra.
Hatalmas balhé
volt belőle, itt tobzódott a fél minisztérium
és próbálták
eltusolni az ügyet, de persze, hamar kiszivárgott.
Ennek ellenére
Dumbledore nem tért vissza.
Kicsit úgy
érzem, magunkra maradtunk, pedig tudom, hogy
az egyik szemét
mindig rajtunk tartja, sosem hagyná, hogy
akár egyetlen
diáknak vagy tanárnak komolyan baja
essen.
Jól emlékszem, a
durmstrangi igazgató nevére? Ilieva?
Ha igen, érdemes
lenne kicsit komolyabban utánanézned…
Hamarabb is
leeshetett volna, hogy hallottam már a nevét.
Dumbledore is
mondott róla pár szót, a merengőben is láttam már…
Legalábbis azt
hiszem, őt láttam. Ha minden igaz, egy brigádban
emlegették Karkarovval,
Dolohovval és Rosierrel.
Mit tudsz róla?
Ha semmit, deríts ki annyit, amennyit csak tudsz.
Amint elolvastad
a levelem, semmisítsd meg, nehogy bajba kerülj!
Tartsd lakat
alatt a gondolataidat és ne jegyezz le róla semmit sehová.
Légy nagyon
óvatos!
Várom a leveled.
Harry
***
…
Felháborító! Sok
mindent el tudtam képzelni Caramelről, de
ez azért már
mindennek a teteje! Eltusolni azt, hogy dementorok
diákokra és
tanárokra támadnak?! Ennél már remélem, nem
süllyed
mélyebbre. Szánalmas.
…nem tudom, mit mondjak.
Ez az egész is olyan… olyan,
mint egy
színjáték, amit függönyön keresztül nézek. Hallok, látok,
érzékelek
dolgokat, de a tényleges jelentések és cselekmények
teljesen rejtve
maradnak. Nem látom az összefüggéseket.
A többieket,
akikkel érkeztem, azóta egyszer sem láttam. Talán
butaság, de az
az érzésem, hogy szó szerint elkülönítenek minket
egymástól. Sem
az órákon, sem az étkezéseken nem találkoztam
egyikőjükkel
sem. Aggódom, Harry… komolyan. Hol lehetnek?
Kérdésedre
válaszolva, nem igazán ismertem meg Ilievát, nem
tudok többet
írni róla, mint amit az első levelemben megírtam.
Ritkán
mutatkozik, nemigen társalog, mondhatni elkerül
mindenféle
kontaktust, elzárkózik mindenkitől.
Néha feltűnik a
folyosón, szinte úszika kövön abban a szürke,
derengőlebernyegben,
akár egy kísértet. Hátborzongató…
Bevetem magam,
és kutatok is kicsit.
***
-
Kérsz még egy kis taratort*, Hermione? – kínálta Viktor.
-
Köszönöm, nem kérek, a gyuveccsal** és a krumplis pogácsával már jól laktam –
mosolygott rá a lány. – Talán még egy kis baklava belefér.
-
Tudom, már kérdeztem, de hogy érzed magad itt? – érdeklődött a fiú, le se véve
a szemét róla.
-
Egész kellemesen, bár vannak dolgok, amik még mindig a frászt hozzák rám. – Itt
a mellettük elhaladó Ilievára pillantott, aztán szomszéd asztalnál ülő, kissé
áttetsző fiúra sandított. Ilieva fekete szemei meg sem rebbentek, meredten
fixírozta Hermionét.
-
Aha, értelek – bólintott Viktor. – Talán…
-
Irtó rémisztő. Süt belőle az arrogancia, a pillantása olyan mintha feneketlen
ürességbe bámulnék.
-
Nem mindennapi nő, az egyszer biztos – hagyta rá a fiú.
-
Hogy értette, hogy az itt élők és a diákok egy része még véletlenül sem az,
aminek látszik? – vágott a szavába Hermione. Úgy érezte, végre elkapta a
lendületet, amire mind idáig várt. Most talán végre többet is megtudhat és
helyre kerülnek a dolgok. – Megemlítette, hogy a diákok kiválasztására merőben
más szabályokat alkalmaz az Intézet, mint mondjuk a Roxfort. Ez alatt mit kell
érteni?
Krum
állkapcsa kissé megfeszült, de látszott rajta, hogy nem érte váratlanul a
kérdésáradat. Rövidke szünet után belefogott a mondókájába.
-
Talán, ha kicsit mesélek, azzal nem ártok senkinek – kezdte. – Tudom, Ilieva
elég kétes színben tüntetett fel minket, de azért nem vagyunk annyira
alattomosak, vagy épp veszélyesek. Azt kell tudnod, hogy közénk olyanok is
bekerülhetnek, és be is kerülnek szép számmal, akik, hát… hogy is mondjam, nem teljesen
emberi lények.
-
Nem emberi lények? – kérdezte Hermione, mintha ez eddig nem tűnt volna fel
neki.
-
Vannak köztünk féllények, sellőivadékok, vámpírok,néha előfordulnak tisztavérű démonok
is.
-
Szóval akkor ezért mondta Ilieva, hogy ne féljek, nem haraptok – sziszegte
szinte csukott szájjal Hermione. – De hisz ez nagyon veszélyes! Még túl
fiatalok a vegyes közösséghez, nem tudják kordában tartani az erejüket, nincs
mérték…
-
Csendesebben, kérlek – szólt fojtott hangon Krum. – Ezek a dolgok nem titkok,
mégsem veszik jó néven, ha nyíltan beszélünk róla.
-
Bocsánatot kérek. Én csak…
-
Nézd a dolog másik oldalát. Ők teljesen mások, mint az emberek, némelyik még a
saját fajtájában is számkivetett. Nem tartoznak sehová, a társadalmaik peremén
élnek… Aki nem olyannak született, hanem azzá tették, azt még kevésbé fogadja
be a világ. A kitaszítottság fájdalmat és haragot, gyűlöletet szül. Az Intézet
menedéket nyújt a varázserővel rendelkező lényeknek, otthont, ételt és fejlődési
lehetőséget biztosít azoknak, akik egyébként senkit sem érdekelnének. Egyfajta
ugródeszka a nehéz helyzetben lévőknek. Családban nevelkednek és a fő irányelv
az elfogadás.
-
Az elfogadás bizalom nélkül nem létezik – okoskodott Hermione. Lett volna még
egy-két keresetlen szava a témához, de jobbnak látta, ha további információk
reményében befogja a száját.
-
Mikor megismertél, bíztál bennem?
-
Nem – felelte kategorikusan lány.
-
De elfogadtál…
-
Igen, miért ne fogadtalak volna el?
-
Látod? – mosolygott rá Viktor. – Bőven elég az elfogadás, a bizalom kiépítése
ráér később is…
Hermionét
egyre inkább magával ragadta az érdekes beszélgetés, bár háborgó gondolatai
olykor megakasztották a ritmust. Itta Viktor minden szavát, a fiú pedig
láthatóan élvezte a kitüntető figyelmet. A fejtegetés előrehaladtával néhány
valóban szokatlan intézeti szabály és titok kitárgyalása is terítékre került.
Kiderült,
hogy Ilieva jóval érdekesebb személy, mint amilyennek mutatja magát. A nő tisztavérű
vámpírként született valahol a jégmezőkön túl – Aha! Biztos voltam benne, hogy
nem ember! –, akit pontosan azért választottak az iskola élére Karkarov után,
hogy járjon elől jó példával és mutassa meg a diákoknak, hogy a más fajokból
származó egyének is lehetnek sikeresek, nem csak az emberek. Igazgatói
elfoglaltsága mellett másodállásban a Mágiaügyi Minisztérium Nemzetközi
Máguskapcsolatok Főosztályának munkáját segítette a Különleges Ügyosztály
vezetőjeként.
Egyebekben
szó esett arról is, hogy valóban tanulnak különféle idézéseket, sőt, még
hadvezetést is, utóbbi azonban csak a kiemelkedő tanulmányi átlaggal és
képességekkel rendelkező tanulóknak adatott meg.
Hermione
felháborodva vette tudomásul, hogy a Durmstrangban nem büntetik a pálcával
történő hátbatámadást, valamint azt, hogy bárhol lehet párbajozni, ahol az
embernek éppen kedve szottyan. Malfoy itt iskolaelső lenne, gondolta magában puffogva.
A diákok a
vacsorához fogyaszthattak alkoholt, és bizonyos kor felett engedélyezett volt a
fiúk és lányok közös fürdőhasználata.
-
Ezt most ugye nem mondod komolyan? – sápítozott. – Hogy lehet ilyet megengedni?
Jó, hogy nem kötelező…
-
Mármint a közös fürdőhasználat? – nevetett Krum.
-
Ez egyáltalán nem vicces, inkább…
-
Izgató – fejezte be a mondatot a fiú.
-
Nem pont ezt a kifejezést kerestem – nevette el magát zavarában Hermione, de
jobban belegondolva be kellett látnia, van igazság abban, amit Viktor mond.
Feszült csend következett. Hosszasan bámultak egymásra, végül a griffendéles
megszakította a szemkontaktust. Érezte, hogy az arcába szökik a vér.
-
Vannak úgy nevetett „szabad péntekek” is…
-
Ez mit takar? Nincs tanítás, vagy mi? – kérdezte őszinte döbbenettel. Egyetlen
olyan pénteket sem tudott elképzelni, ami órák, és tanulás nélkül telik el.
-
A tanítást megtartják, ne aggódj – vigyorgott Viktor. – Csupán arról van szó,
hogy este nincs takarodó. Az alagsori termek körül ilyenkor néhányat
átalakítunk, és egész éjjel bulizunk. Olykor előfordul, hogy jóval tovább is.
Mindent szabad. Szó szerint mindent.
-
Hogy micsoda? – prüszkölt bele a kupájába Hermione. – Mármint… jól értem?
-
Pontosan. Így legalább nem vagyunk feszültek és büntetés sem jár érte. Mindent
lehet, persze, megfelelő óvintézkedések mellett. Semmi meglepő nincs benne, ha
azt veszed, hogy egy komplett emeletet szenteltek a kviddicsképzésnek és a
feketemágia oktatásnak, akkor miért pont ez maradna le?
-
Azért ez elég meredek.
-
Gyere el velem most pénteken! – hívta reménykedve Viktor.
-
Nem is tudom, én nem igazán vagyok oda a bulizásért.
-
Hidd el, ezt szeretni fogod! Lazítasz kicsit, rádfér.
Megérkezett
a posta. Baglyok százai röppentek be az ablakokon, éles szemükkel terhük
címzettjét keresték. Hermione megkönnyebbülten felsóhajtott. Végre valami, ami
a megszokott kerékvágást idézi! Megérkezett a levél Harrytől, lelkendezett
magában. Tekintetével Hedviget kereste, de helyette egy izgága, csipogó kis
tollgombóc huppant le mellé az asztalra. Gyorsan megrázta magát,
ugrálva-csipogva köszöntötte Hermionét, aki alig bírta lefejteni a kismadár
lábáról a ráerősített cetlit. Közben befutott Hedvig is, aki méltóságteljes
landolást mutatott be, és kedveskedve megcsipkedte Hermione kezét.
-
Szia, Hedvig – köszönt mosolyogva a lány, és megsimogatta az állat hátát.
Óvatosan leoldotta lábáról a levelet és egy jókora cukros pörkölt mogyorót
kínált fel neki fizetség gyanánt. A bagoly hálásan huhogva elfogadta a
felkínált mogyorót, majd szárnyra kapott és kirepült az ablakon.
Gyorsan
széthajtotta a pergament és olvasni kezdett.
Kedves Hermione!
Az SVK dolgozatodra
Piton nagy kínok árán kitűnőt adott,
szóval nem kell
aggódnod, itthon is tartod a frontot.
Újabb
kviddicsmeccset nyertünk, a Hollóhátnak esélye sem volt.
Az itéletidőtől
eltekintve minden rendben van.
Más:
Pulipinttyel nem találkoztál? Ron küldött neked levelet,
de mivel nem
válaszoltál, nem tudjuk, hogy odaért-e egyáltalán.
Ha tudsz róla
valamit, kérlek, írd meg.
Vigyázz magadra
és ne feledd, amiről beszéltünk.
Harry
Hermione
félretette a levelet és Ron cetlije után nyúlt. Békülésben reménykedett, de
csalódnia kellett.
Na, mivan,
összejöttetek már?
Ron
-
Hihetetlen – kiáltott fel dühében.
-
Hihetetlen egy frászt! Gyere el velem pénteken! Élvezni fogod!
***
Miután
végignézett egy kiadós Viktorféle edzést a kviddicsteremben, holtfáradtan
csukta be maga mögött a neki kiutalt rezidencia ajtaját. Táskáját az ágy mellé
dobta, és komótosan vetkőzni kezdett. Ha csak a fürdésre gondolt, kirázta a
hideg; képtelen volt elhessegetni a közös fürdő és a „szabad péntek” gondolatát.
Az a régi, törött csempés közös fürdőhelyiség jutott eszébe, ami abban az
uszodában volt, ahová a szülei kislányként úszásoktatásra hordták minden
délután.
Igazán
hálás volt Ilievának, amiért saját fürdőszobával rendelkező hálóteremben
szállásolta el.
Vajon
a többi roxfortos diák is külön szobát kapott? Egyáltalán kik lehetnek azok?
Elgondolkodva csavargatott egy tincset az ujjai körül. Egyszerűen lehetetlen,
hogy az érkezésük óta egyikőjükkel sem találkozott. Valami bűzlik, gondolta
magában; vágyott látni egy baráti arcot, bárkit, akivel beszélgethet egy
keveset az itteni furcsaságokról.
Nemigen
vette be a gyomra az Intézet szabályait. Borzasztóan idegennek érzett mindent
maga körül és napról napra jobban gyötörte a honvágy.
Elhatározta,
hogy lemegy a könyvtárba kikapcsolódni egy keveset. Muszáj volt megpróbálnia
otthon érezni magát, legalább egy kicsit.
Egy
kellemes vámpírmentes zuhannyal és fél órával később, már a könyvtár felé
masírozott, hóna alatt a Régi korok
szimbólumai és eredetükkel.
Mindenekelőtt
kerített valamiféle, a Roxfort
történetéhez hasonló olvasmányt a Durmstrangról, majd választott egy
eldugott üres asztalt és belevetette magát az olvasásba.
Olvasott
az iskola alapításáról, az első igazgatóról, Neridáról és az Intézet többi
mágusképzővel való kapcsolatáról. Szó volt a Trimágus Tusákról, a rengeteg
halálesetről, és a tusa ideiglenes betiltásainak körülményeiről is. Sok egyéb
más mellett megakadt a szeme Grindelwald nevén.
Mintha
már hallotta volna valahol korábban… Gellert Grindelwald… Grindelwald…
Meg
sem lepődött rajta, hogy Grindelwald, mint sötétmágia-fetisisztaa Durmstrang
éltanulója volt, azon viszont annál inkább, hogy a sötét oldalhoz való
vonzódása olyan beteges méreteket öltött, hogy még a hírhedt feketemágusok is
kivetették maguk közül.
…eltanácsolták az iskolából…
…szimbólumot
hagyott az utókor számára…
…a Halál
ereklyéi…
Hermione
félretolta a Durmstrang felemelkedését és
elővette a magával hozott könyvet. Tüzetesen átnézte a tárgymutatót, s végül a
háromszázhuszonegyedik oldalon vélte megtalálni a választ. Fellapozta hát a
keresett oldalt, ám azt kitépték a kötésből.
Csalódottan
dőlt hátra a székén.
A
Halál ereklyéi… Mi lehetnek azok? Hogy lehet, hogy korábban még sosem
találkozott ezzel a kifejezéssel? Ereklye… Bármi lehet ereklye, bármi, a
legközönségesebb tárgy is.
Grindelwald…
Utána kell nézni a Híres-hírhedt
boszorkányok és mágusokban, ott biztos írnak mást is róla, és talán szó
esik a Halál ereklyéiről is…
***
-
…és most próbáljátok ki a társatokon az elkészített mérget – hangzott Arsenius
professzor parancsa. – Fontos, hogy a főzetet a megfelelő hőfokon tartsátok,
különben pocsékba megy. Jól figyeljétek a reakciókat, jegyzeteljetek le
mindent, amit láttok, ne törődjetek semmivel.
-
Tanár úr! – kezdte aggodalmasan Hermione.
-
Ne aggódjon már, Granger, nem okoz a társában különösebb kárt. Mindenki
megkapta korábban az ellenszérumot, nincs mitől tartania. A test akkor is
produkálni fogja a tüneteket, ha a szervezet egyébként nem kezd el oldódni, az
éles helyzettel ellentétben. Csak az a feladata, hogy megtanulja felismerni a
tünetekből, milyen mérgezéssel áll szemben.
-
Mindenki megkapta az ellenszérumot…?
-
Pontosan, drágám, pontosan! Magácska is ivott belőle egy jó nagy adaggal a
reggeli narancslevébe keverve.
A
durmstrangos csapaton gúnyos nevetgélés söpört végig.
Hermione
elszégyellte magát. Mégis hogy jutott eszébe, hogy a professzor hagyná, hogy
bárkinek is baja essen?
-
Ne törődj velük, nem tudhattad – szólt halkan Viktor. – Ez Arsenius uraság
bevett módszere. Minden alkalommal, mielőtt egymás megmérgezésére szólít fel
minket, valamilyen formában az ételünkbe vagy az italunkba csempészi az
ellenanyagot.
-
Micsoda borzalom – sopánkodott a bajsza alatt Hermione. – Mi van, ha valaki nem
eszik vagy iszik pont abból, amibe az ellenanyagot belekeverte?
-
Ez összességében lehetetlen, mert ilyenkor biztos, ami biztos alapon mindenbe
kerül a szérumból a kávétól kezdve a pirítósra kent vajon át az eperdzsemig.
-
Ez mind szép és jó, ellenkező esetben, ha valaki nem reggelizik, akkor holtan fordul
le a székről – duzzogott Hermione. – Ennél nagyobb butaságot még életemben nem
hallottam.
Miután
vonakodva bár, de megitatta Krummal a búzasörbe kevert mérget, gyors
jegyzetelésbe kezdett. Megnehezítette a saját dolgát, hiszen képtelen volt
nézni a fiú eltorzuló arcát és a nyakán vészesen kidagadó ereket. A többiek
fuldoklása és öklendezése sem volt rá túl jó hatással, így az óra végére kisebb
idegösszeomlást kapott.
Meredten
bámult maga elé, mikor végre kiszabadult a maguk teremtette pokolból. Mikor
megbizonyosodott róla, hogy társának – aki újabb adag ellenanyagot kapott a
gyengélkedőn – tényleg nem esett komolyabb baja, sűrű elnézések közepette faképnél
hagyta.
***
…Ezek halál
komolyan nem normálisak, érted?! Meg
kellett
mérgeznünk a társunkat az órán, hogy megtanuljuk
felismerni,
milyen mérgezéssel állunk szemben. AGYRÉM!
A könyvben
feketén-fehéren le van írva minden, minek
kell ez a fajta
szemléltetés? Jó, persze, vannak előnyei, ha
objektívan
nézem, de ez akkor sem elfogadható.
Kíváncsi lennék,
Umbridge mennyire tartaná mindezt
a minisztérium
által is jóváhagyott tantervnek.
És a szabályaik!
Majdnem lefordultam a székről!
Közös fürdés,
szabad péntek meg alkoholizálás?
Engedélyezett
hátbatámadás és büntetlen, sőt már-már
kötelező
párbajozás, hogy tekintélyt szerezz magadnak?
Kezdem azt
hinni, hogy ennek a nőnek elment az esze.
Ki hallott már
ilyet? Egyre inkább mehetnékem van…
Sok mindent
megtudtam, de nem írhatom le, veszélyes
lenne.
Pulipinty
megérkezett, megetettem, Ron leveléhez meg
nincs hozzáfűzni
valóm. Odahaza mi a helyzet?
***
Sétálni
szeretett volna. Egy kis magányra vágyott. Biztosította Viktort, hogy később, a
megbeszélt időpontban találkoznak Nerida szobra előtt, és elmegy vele arra a
nyamvadt szabad péntekre, de muszáj egy kicsit egyedül lennie. A fiú nem volt
túl boldog, de természetesen útjára engedte bulipartnerét.
Hermione
útja a kastélyon át egyenesen az örökzöld kertek és rózsalugasok felé vezetett.
Mindennél jobban vágyott rá, hogy kikapcsolódhasson; nem érdekelte sem Ilieva,
sem Voldemort, sem a halálfalók, sem a tanulás.
Mikor
elérte a kertek szegélyét, lelassította a lépteit. Alig pár percet töltött a
szabadban, a fagyos levegő máris a csontjaiba ette magát. Lehelete sűrű
párafelhőkben szivárgott az ajkai közül, szemét csípte a sarki szél. A fogai
összekoccantak és elharapta alsó ajka belsejét, de ez sem izgatta. Vére sós
ízével a szájában elcsúszkált a terjedelmes rózsabokrok tövében lévő padig és
letelepedett rá. Ujjait tördelve bámulta a tündöklő rózsákat. Mélyeket
lélegzett; tüdejében a szúrós hideg édeskés illattal keveredett. A gondolatok
egyszerre kiszaladtak a fejéből és csak bámult maga elé. Kutató pillantást
érzett az arcán, de nem pillantott fel, úgy tett, mintha nem venné észre, hogy
társaságot kapott.
-
Lám csak, Granger! – szólította meg DracoMalfoy.
Hermione
szemei elkerekedtek a döbbenettől. Tompán kúszó gondolatok értelmetlen
kavalkádja robbant újra kifáradt elméjébe. Gépies mozdulattal a hang irányába
fordult, csak lassan emelte rá a tekintetét. Nem akaródzott neki tudomásul
venni, amit lát.
-
Mégis mit keresel itt? – préselte ki magából a kérdést. Annyira nehezére esett
megszólalni, mintha egy félrenyelt gombóc mellett kellett volna megpróbálnia hangokat
kiadni. – Nem is vagy itt – állapította meg magabiztosan.
-
Nem hallucinálsz, ne is reméld – vigyorgott Draco. – Hogy mit keresek itt? Nem
téged, annyi bizonyos, szerencsétlen véletlen csupán, hogy elrontod az amúgy
tökéletes estém.
-
Mit keresel itt? – ismételte meg a kérdést szinte öntudatlanul Hermione.
Szorító érzés támadt a mellkasában, a maradék levegő is kiszorult a tüdejéből.
-
Vakációzom – válaszolta hetykén a szőke fiú. – Hallom, te voltál a kísérleti
patkány Arsenius Keal óráján? Mit nem adtam volna érte, hogy láthassam az arcod…
Potter meg te egyformák vagytok, biztos rád tört a hőskomplexus és meg akartad
menteni az egész osztályt – hahotázott.
-
Te ott voltál a hajón akkor éjjel. Én pedig nem ismertelek fel… –motyogta maga
elé a lány. Hirtelen értelmet nyert minden; Malfoy sugalmazása, a titkolózás…
-
Azt beszélik, nagy spíler az öreg – folytatta a mardekáros. – Az ő óráján
halnak meg a legtöbben, így tizedeli a gyenge diákokat, nehogy selejtet
neveljen ki. Igazi géniusz.
-
Miről beszélsz?
-
Egyszerű és teljesen egyértelmű, ne játszd a hülyét! Valóban készít ellenszert
minden mérgezés előtt, de csak bizonyos ételekbe és italokba keveri bele, pont
azért, hogy aki nem elég figyelmes, azt kiszűrje. Szó szerint. – Halk nevetése
gonosz és kegyetlen volt.
-
Ez hazugság. Viktor elmondta, hogy működik ez.
-
Fel sem merül benned, hogy átveri a fejedet, te ostoba?
-
Mi oka lenne rá? – kérdezte őszinte csodálkozással Hermione.
-
Mi oka lenne rá, hogy ne tegye meg?
Az
a mondat szöget ütött a fejébe. Tényleg, mi oka lenne rá, hogy ne tegye meg? De
hiszen barátok, Viktor sosem tenne ilyet.
Mégis…furán
viselkedik. A sok bensőségesnek tűnő beszélgetésre gondolt, a számtalan
elharapott mondatra és Ilieva intelmeire. Lehetetlen. Viktor sosem tenne ilyet!
-
Észrevettem, milyen jól elszórakozol Krummal – fűzte tovább a szót Draco. –
Minden idődet vele töltöd, édeskettesben mászkáltok… Szegény Potter, azért ez
elég szar érzés lehet neki, nem gondolod? – Hermione elengedte a füle mellett a
megjegyzést.
-
Semmi közöd hozzá, kivel mit csinálok – csattant fel hirtelen. – Te mivel
mulattad az időt? Hol bujkáltál idáig, te görény? - szegezte neki a kérdést,
bár, miután kimondta, elbizonytalanodott, hogy valóban tudni akarja-e a
választ.
-
Erre-arra. Tudod, nekem nincs szükségem rá, hogy bujkálnom kelljen, engem nem
vet meg egy egész iskola, ellenben veled – mondta csevegő hangon a fiú,
miközben turkálni kezdett az egyik zsebében. – Hiába a papolás, a nagy
elfogadás és a rengeteg furcsa faj, a sárvérűeket ők is kinézik maguk közül…
-
Tűnj innen! – kiabált rá Hermione.
-
Rendben, elmegyek, de ne hidd, hogy azért, mert te kérted – vetette oda Malfoy.
– Nem éri meg megfáznom azért, hogy veled cseverészhessek.
-
Senki nem hívott ide, én főleg nem. Beszélgetni sem akartam veled, nemhogy
látni téged.
-
Ó, dehogyisnem akartál! – Draco ajka gonosz félmosolyra húzódott. – Majd
megőrültél, hogy végre találkozhass egy roxfortos diákkal, hát, itt vagyok,
megkaptad.
-
Nem hívtalak! Ha te lennél az utolsó, akkor sem hívnálak soha!
-
Hívni fogsz, meglásd.
-
Takarodj már innen!
-
Buta liba – zárta le a beszélgetést a fiú, sarkon fordult és a kastély felé
vette az irányt. Cipője sarkai hangosan koppantak a síkos térköveken.
-
Én is téged – motyogta Hermione.
Jobban
meggondolva, fogalma sem volt róla, miért mondta ezt. A lelkére tekeredő
vaspánt nyomása apránként engedni kezdett. Előbuggyanó könnyei pillanatok alatt
ráfagytak az arcára.
Fel
akart állni, de talárja időközben hozzáfagyott a pad hótól nyirkos fájához. Úgy
tűnt, nem csak az érzései tartják fogságban, hanem a Durmstrang szelleme is.
Mintha
még gyorsabban borult volna a vállára a tintafeketébe forduló éjszaka. A
távolban árnyékok rémlettek fel az ég sötét vásznán, s ha lehetséges, még
hidegebb lett.
Feje
felett az örökrózsák szirmai egy szempillantás alatt jéggé fagytak, megszűntek
illatozni. Mélyről feltörő, hörgésszerű hangok fúródtak a dobhártyájába.
Dementorok…
Hát elkezdődött? Beköszöntött a sötétség, amiről Hagrid beszélt…
Csontig
ható rémülete egyszerre visszacsalt belé némi lélekjelenlétet; felugrott a
padról, mit sem törődve vállán lógó, panaszosan reccsenő talárral. Erőnek erejével
elszakította ruháját a deszkáktól és pánikszerűen futásnak eredt. Koppanó
lépteit gyomorforgató, semmihez sem hasonlítható morajlás és villanások erősödő
hullámai kísérték.
A
háta mögött valósággal örvénylett az üres sötétség. Sosem látott, mágikus
villámok százai korbácsolták a fagyos földeket, de ő mit sem törődött velük,
csak rohant, ahogy a lába bírta.
Én is téged…
Egyszer elveszítem miattad az életem…
***
-
Dementor-támadás! – visította lélekszakadva, mikor lefékezett Viktor mellett.
-
Micsoda? Miről beszélsz? – kérdezte a fiú. Meglepettnek tűnt. – Nerida nevére,
mi történt veled?
-
Az most nem fontos! Azonnal meg kell keresnünk Ilievát, tudnia kell róla! –
toporgott türelmetlenül Hermione. – Megtámadták az iskolát! Voldemort…
-
Ugyan már – csitította. – Hol jártál?
-
Ez most komolyan ennyire fontos? – kérdezett vissza hitetlenkedve Hermione. – A
rózsalugasban, miért? – vágta rá gyorsan, mikor rájött, nem tudja kikerülni a
válaszadást. Viktor elnevette magát.
-
Mindent értek. A rózsák komisz kis bestiák ám. Emlékszel a szédülésre, mikor
elvezettelek mellettük az első napon?
-
Emlékszem hát.
-
A rózsák titka éppen az, hogy elkábítanak és látomásokkal traktálnak. Vagy a
vágyaidat erősítik és irányítják úgy a képzeleted, hogy őrültséget tegyél, vagy
a félelmeidet gerjesztik és láttatnak olyasmit, ami valójában nincs is ott.
Mindkettőnek ugyanaz a végkimenetele: totális káosz. Megőrjítenek…
-
Azt mondod, az egészet csak beképzeltem? – fakadt ki hisztérikusan Hermione. –
Nem gondolhatod, hogy…
-
Nem gondolom, tudom, hogy nem történt semmi. Ki vagy merülve, megvisel a
környezetváltozás, hogy nincsenek melletted a barátaid… Kiszolgáltatottnak és
magányosnak érzed magad, de ezen segíthetünk.
-
Mire célzol? – Gyanakvó hangsúlya sugárzó mosolyra fakasztotta Krumot.
-
Induljunk – mondta. – Rád fér, hogy kirúgj a hámból!
Mit
volt mit tenni, ellenkezésnek helye nem volt.
Hermione
egész úton azon agyalt, vajon mindent csak képzelt-e. Malfoyt, a beszélgetést,
azokat, amiket mondott Viktorról… Miért nem akarja, hogy szóljon Ilievának?
Tényleg
nem bízhat benne?
Malfoy
el akarja érni, hogy ne bízzak benne, gondolta magában, mindig arra törekszik,
hogy tönkre tegyen mindent. Féltékeny, amiért ők jól megértik egymást.
Viktor
azt mondta, a rózsák megbabonáztak. Akkor viszont az egész beszélgetés csak
illúzió volt. Különben is, Malfoy miért lenne féltékeny? Hiszen utálja őt,
minden vágya, hogy eltegyék őt, Hermionét láb alól.
Gondolatai
káoszában fikarcnyi értelmet sem fedezett fel. Egyik úgy robogott a másik után,
hogy abban is kételkedett, valóban felfogja-e őket. Némi tépelődés után arra
jutott, hogy nincs oka rá, hogy ne bízzon Krumban, és elvetette a dementor-támadás
lélektépő,hamis emlékeit.
Éppen
bulizni indulnak, és remek lesz. Végre lesz alkalma inni egy jó kupa vajsört, lelkendezett
magában.
Viktor
hirtelen megállt egy súlyos, kétszárnyú faajtó előtt; ahogy minden erejét latba
vetve nekifeszült, fülsiketítő dörrenés rázta meg a kastélyt.
Nehéz,
aromás füst ömlött ki a szárnyak résén, mely alkoholpárával és fülledt vágy
szagával keveredett. Halk, dallamos zenére vonagló, egymásba fonódó testeket
látott a füstös félhomályban, köröskörül kényelmes párnák és puffok várták az
ejtőzni vágyókat. Menet közben valaki a kezébe nyomott egy vajsörös korsót.
Viktor
kézen fogta és húzta magával a tömeg felé. Mikor alkalmasnak vélte az
időpontot, kivette a korsót Hermione kezéből, egy közeli asztalra ejtette és
mozogni kezdett.
A
másik teste azonnal válaszolt a ritmusos andalgásra, akaratlanul is felvette a
tempót és táncolni kezdett. Próbált ellazulni és elvegyülni. Összebújva
imbolyogtak. A fiú elérkezettnek látta az alkalmat; gyengéden
végigsimította Hermione arcát, majd ujjait az álla alá csúsztatta, de ő
elfordult. Krum csalódott volt ugyan, de a pillanatnyi kudarc nem szegte kedvét.
A
durmstrangosok színpompás tengere ide-oda sodorta őt. Csak táncolt, táncolt és
táncolt, végre nem érezte magát kívülállónak, persona non gratának. Az sem
zavarta, mikor egy lány derékon ragadta, elrángatta Krumtól és táncolni hívta.
Mikor
kellemesen elfáradt, ledobta magát egy hímzett szegélyű, túlméretezett
díszpárnára és nagyot kortyolt a vajsörből, amit Viktor korábban kivett a
kezéből.
Most
látta csak, mi a töménytelen aromás füst forrása. Nem messze tőle egy csapat
diák ült körbe valamit, amiből számtalan indaszerű cső lógott ki. Ajkaik közül
tömör füst gyöngyözött elő.
Hermione
ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy magába szívja a jó kedv ködét. Odabillegett
az asztalhoz, a társaság pedig szó nélkül utat engedett neki. Mosolyogva
invitálták, hogy üljön közéjük és ő örömmel lehuppant egy szabad fotelba. Itt,
a kiinduló pontnál annyira tejszerű volt a füst, hogy jóformán a mellette ülő
arcát sem látta igazán. Újabb dörgés rázta meg a falakat, de már nem törődött
vele. Odahajolt hozzá egy kék hajú lány és szájába fújta a füstöt. Édes, bódító
ízt érzett a nyelvén, tüdeje kitágult, ahogy egyre nagyobbat és nagyobbat nyelt
a dohánypárából. Egy végtelen pillanatra úgy tűnt, mintha a lány meg akarná
csókolni, de aztán mikor kifogyott a szuszból, nevetve elfordult tőle és újra
mélyen szívott az indaszerű csőből.
Hermione
csak lassan fújta ki a füstöt. Ajkai önkéntelen mosolyra húzódtak, nem tudta
volna megmondani, pontosan mitől, de határtalanul boldognak érezte magát. Várt,
hátha a kezébe nyomnak egy csövet, de miután ez pár perc elteltével sem történt
meg, így most ő kezdeményezett. Közelebb hajolt a balján ülő szőke fiúhoz és
mélyen magába szívta az ajkai közül hömpölygő fehérséget. Megszédült,
megbillent a párnán, így vészesen közel hajolt a fiúhoz, majdnem lefejelte. Szürke
szemek villantak a füstfelhő túloldalán.
A
fiú elnevette magát, aztán ajkait az ő ajkaira tapasztotta. Nyelve lassan tört
utat magának a szájában, finom édes ízt hozva a mámorba. Csókjuk egyre mohóbb
és hevesebb lett, ködbe burkolózó alakjuk apránként egybeolvadt.
A
fiú talpra rántotta, s a csókot egy pillanatra meg nem szakítva a parkettra
botladozott vele. Testük vad ringásba kezdett a zene éppen változó ütemére,
ujjaik erősen markolták egymást. Hermione megszakította a csókot, hogy
levegőhöz jusson; beléhasított a felismerés. Ő az…
Draco
kajánul vigyorgott és a fülébe súgta: – Szabad péntek, szabad szombat… most
mindent szabad.
A
lány értetlenül bambult vissza rá.
-
Hát mégis itt vagy?
-
Hol máshol lehetnék?
-
Azt hittem, csak képzeltelek…
-
Illúziónak tűnők? – kérdezte és nyelvével megnyalta a lány felső ajkát.
-
De… te gyűlölsz engem – mondta rekedten.
-
Az ember azt gyűlöli a legjobban, amit soha nem kaphat meg.
-
Az életeddel játszol, tudod? – vigyorgott Hermione.
-
Te is a tiéddel – súgta vissza Draco.
-
Ha ez kiderül, halott vagy. Megölnek.
-
Ha kiderül. Nem kell kiderülnie. Ami a Durmstrangban történik, az itt is marad.
-
Gyere – mondta Hermione és húzni kezdte.
-
Hová?
-
Csak gyere velem – kérlelte.
-
Látod? Mondtam én, hogy hívni fogsz – nevetett rá a fiú.
Hermione
még látta valahol a tömegben Viktor alakját. A tomboló tömeg közepén állt
magányosan, arcán a csalódottság és a becsapottság vonásai keveredtek, de ő már
mit sem törődött vele. Bocsánatkérően pislogott rá, integetett neki, de már nem
láthatta a fiú reakcióját, becsukódott mögötte az ajtó.
***
Sajgó
végtagokkal, vacogva ébredt. Valami nyomta a hátát. Köhögve felült és egy
sötét, sivár helyiségben találta magát. Számtalan sötét szempár szegeződött rá.
Elgyötört
elméjében vadul kutatott a boldogság és a mámor darabkái után, de nyomukat sem
találta. Egyetlen érzés maradt csak meg benne, az, hogy milyen hevesen kezdett
verni a szíve, mikor Draco megcsókolta. Annyiszor eljátszott már a gondolattal,
és most végre megtörtént…
-
Na, végre, azt hittem már egész éjjel itt fogunk ácsorogni.
-
Igazi kis csipkerózsika a mi nagyra becsült vendégünk, igaz-e? – Ilieva lépett
elő a szoba egyik sötét sarkából. – Mondtam, hogy vigyázz magadra, te buta lány.
-
Mi történik?
-
Minden útmutatást megadtam neked, hogy ép bőrrel megúszd ezt a kis kirándulást,
de te neeem, muszáj volt a mit sem érő bizalmat hajkurásznod! – köpte a nő. –
Ostobább vagy, mint hittem, de ez nekem végül is kapóra jön.
Világosság
öntötte el a szobát, Hermione pedig a szeme elé kapta a kezét. Pupillái
fájdalmasan összerándultak a hirtelen támadt fénytől.
-
Viktor?!
-
Hagyd őt, nem hall téged – búgta Ilieva.
-
Miért ne hallana?
-
Alszik, de a kedvedért szívesen felébresztem. Vincent, légy oly kedves…
-
Dehogy alszik, hisz nyitva van a szeme!Viktor! – kiabálta Hermione.
A
Vincentnek nevezett tagbaszakadt fiú előlépett a boltíves átjáró mögül és
pálcaintésére Viktor egy csapásra magához tért.
-
Ó…
-
Mégis mit jelentsen ez? – kelt ki magából Krum, ahogy megpillantotta a földön
kuporgó lányt.
-
Ez lehetetlen – lehelte maga elé Hermione.
-
Bizony ám! A jó öreg Imperius átok – bólintott az igazgatónő. – Még csak fel
sem merült benned, hogy talán félrevezet és hazudik neked, pedig az én agyafúrt
Dracóm megadta neked a kezdőbetűt. Ennyire elvakultan hiszel a barátságban, a
szeretetben és a tiszteletben. Eszedbe sem jutott, hogy az illúziónak vélt
dolog mögött találod az igazságot, és amit igaznak hiszel, az csupán
fantazmagória – nevetett. – Nevetséges, mennyire ragaszkodsz a Dumbledore által
preferált semmirevaló, erénynek csúfolt tulajdonságokhoz.
Viktor
arca elvörösödött a dühtől. Vállai megremegtek, ahogy előrelendült, de Crak és
egy másik fiú lefogták őt.
-
Ezek igenis fontos tulajdonságok! Az már a maga szegénységi bizonyítványa, ha
nem tudja, mihez kezdjen velük! – Mélyen belül ezerszer is elátkozta magát,
amiért nem látott át a szitán. Imperius átok, hát persze, mi más? Ebből írt
kitűnő dolgozatot, éles helyzetben pedig egészen az alapoknál elbukott. Megsemmisülten
bámult maga elé. – Hagyjátok békén!
-
Gondolj csak bele! Álomital? Ugyan már! El kellett kábítsalak, nehogy beleköpj
a tervembe. Az egész csak színjáték
volt. Minden.
-
Hogy volt képes rá, hogy eláruljon minket és az egész iskolát? – ordította
Krum. – Mégis mit művelt? Hogy volt mersze engem használni arra, hogy csapdába
csalja ezt a lányt?
-
Te csak fogd be a szádat, makacs kölyök – rivallt rá Ilieva. – Túl gyenge
voltál még ahhoz is, hogy küzdj az átok ellen, zokszó nélkül teljesítetted a parancsaimat,
mostanra meg kellett volna szeresd az új szerepedet.
-
SOHA! – őrjöngött. – Soha nem fogok a magafajtákkal szövetkezni!
-
Nagyon elmés! Megszervezett egy cserediákprogramnak hazudott marhaságot azért,
hogy legálisan elrabolhasson engem a Roxfortból? – nevetett kínjában Hermione.
– Nagyon elmés…
-
Majd ha a dicséretedre szomjazom, te fattyú, szólni fogok – köpte Ilieva.
-
Hogy volt képes rá, hogy a minisztériumi pozícióját és a Durmstrang szellemét
használja arra, hogy halálfaló tanoncokat toborozzon maga köré? Ezek a gyerekek
bíztak magában…
-
Ezt hívják ambíciónak, drágám. A cél szentesíti az eszközt, szokták mondani.
Nem elhanyagolható azonban, hogy igen sok diák magától ajánlkozott, hogy segít,
kérnem sem kellett, nemhogy átkozódnom érte.
-
Mégis mi a cél? A fél mágusvilág kiirtása? – heveskedett Hermione.
-
Meg kell tisztítanunk az elitet a söpredéktől, csak így érvényesíthetjük a
jogainkat. A hatalmunk már megvan hozzá, akkor miért ne használjuk?
-
Hallja magát? A saját diákjairól is beszél!
-
A legkevésbé sem érdekel, hány életbe kerül, mire a Nagyúr vágya teljesül –
mondta egyszerűen az igazgatónő. – Ha hadseregre van szükség, hát létrehozzuk.
Ha az értünk harcolók között van olyan, aki nem méltó rá, hogy kiérdemelje a
Nagyúr kegyeit, attól gondolkodás nélkül megválunk, amint elvégezte a feladatát.
Ennyi a titok. Te is ilyen elem vagy a gépezetben.
-
Miért én? – kérdezte őszinte érdeklődéssel Hermione.
-
Okos vagy, túlságosan is okos ahhoz, hogy szabadon járkálhass. Kevés a rés a
pajzson, de te képes vagy rá, hogy megtaláld, mielőtt kijavítanánk a hibát. Jó
harcos lennél, ha nem rontottak volna el a Roxfortban. Persze, sárvérűként még
annyira sem vagy érdemes, mint a féllények…
-
Nem vagyok jó barátnak, de túl veszélyes vagyok ellenségnek? – nevette el magát
megint Hermione. – Ez abszurd!
-
Így igaz. Felhasználunk, amíg érdekünkben áll, aztán lerántjuk rólad a leplet,
a tieid pedig elvégzik a piszkos munkát. Akármennyire is ragaszkodtok a
szeretethez és a megbocsátáshoz, ezt az árulást még „ti” sem tűrnétek el.
-
Talán én beleestem abba a hibába, hogy nem ismertem fel az Imperius átkot, de
ne gondolja, hogy más sem fogja, például Dumbledore! Őt nem lehet kijátszani!
-
Csak figyelj! – szólt közbe Draco. – Azt fogod tenni, amire utasítalak, és még
élvezni is fogod.
-
Soha!
-
Nehogy hozzáérj! – förmedt rá Viktor Dracóra. – Ha csak megpróbálod, darabokra
téplek!
-
Kussolsz!
-
Hát nem érted? – kérdezte csillogó szemmel Ilieva. – Te vagy a kulcs az új világ
kapujához. Segíteni fogsz nekünk becserkészni Pottert, segíteni fogsz elcsalni
őt, és te magad fogod a Nagyúr kezére adni a legjobb barátodat. És tudod mi a
legszebb az egészben?
-
Az, hogy semmit sem tehetsz ellene – fejezte be a nő mondatát Draco.
Viktor
nem maradt veszteg, kirántotta magát Crak szorításából és Malfoy felé kapott. Az
igazgatónő, hogy véget vessen a közjátéknak, egy hanyag pálcamozdulattal a
földre sodorta Krumot, aki most kínok kínjai közt vergődve üvöltött Draco
csillogóra suvickolt surranója előtt.
-
Hagyja abba! Hagyja abba, nem hallja?! – ordította könnyezve Hermione. – Ne
keverje bele ennél jobban, ő nem akarta ezt! Ne bántsa, kérem, kéreeem!
-
Hamarosan megtisztul az elméd, és miután összepakoltál, visszaindultok a
Roxfortba. Onnantól Draco gondjaira bízlak. Üdvözlöm Dumbledore-t – kacagott
ridegen Ilieva.
-
Még mindig nem tudom elhinni, hogy ezt teszi!
-
Tudod, a vámpírok már csak ilyenek. Hatalomvágyók, érzelemmentesek és
célorientáltak vagyunk. Na meg persze halhatatlanok – vigyorgott. – Jobb, ha
nem húzol ujjat velem, kislány. Ha megpróbálod, százszor rosszabb sors vár rád
a halálnál…
-
Fenyegetőzhet amennyit csak akar, akkor sem fogok segíteni!
-
Mivel még mindig tart a szabad péntek, ezért magatokra is hagylak. A tied, azt
csinálsz vele, amit akarsz. A Durmstrangban történik, az itt is marad – fejezte
be a nő, rákacsintott Dracóra, majd távozott. A két csatlós felnyalábolta a
félájult Viktort és követték őt.
-
Szórakozzunk kicsit – szólt gonosz vigyorral a szőke fiú.
-
Hozzám ne merj érni!
-
Nem egészen fél órája még vadul faltál és úgy csüngtél rajtam, hogy bárki
zavarja jött volna, ha látja – kacagott.
-
Elment az eszem, világos…
-
Akkor folytassuk – szólt Draco, talpra rántotta a lányt és erőnek erejével
megcsókolta. – Ha tudnád, mennyire élvezem – súgta a szájába, míg Hermione a
karjaiban reszketett.
Velőt
rázó sikítás robogott végig a kastély falain, magányosan verve visszhangot az
alagutakban és üres termekben. A mámor egyre vaduló hangjaiba keveredve senki
sem hallhatta, milyen is az, mikor valakit igazi álarc mögé kényszerítenek…
VÉGE
*bolgár
joghurtos uborkaleves dióval
**
balkáni lecsó padlizsánnal és kolbásszal
Kedves Író!
VálaszTörlésA pontjaim a következőképpen alakulnak:
Kulcsszó: 0 pont, részletesebben lejjebb.
Csapat: 0 pont, magyarázat a „Történet”-nél.
Kulcs: 3 pont
Nem hogy a végtelen tél, de maga a tél sem volt beleépítve a történetben úgy igazán. Az elején elég sokáig kellett várni, hogy egyáltalán megjelenjen, és utána is csak ímmel-ámmal volt említve, hogy egyébként hideg van és tél meg esik a hó. A történet legnagyobbrészt a Durmstangban játszódik, ahol tudjuk, hogy általában télies idő van, ebből a szempontból rendben van a kulcs, viszont sokszor úgy tűnt, hogy a fő kulcsodról te magad is megfeledkezel írás közben, hát még az olvasók, és amikor eszedbe jut, akkor gyorsan beleszövöd egy-egy mondattal.
Karakterek: 3 pont
Kint van az OOC jelzés, így amiatt nem vontam le pontot, de azért elmondanám, hogy mi az, ami nagyon zavart a karakterekkel kapcsolatban: a kifejezések néhol borzasztóan karakter- és világidegenek, például Harrytől a „sóderoltok”, vagy Krumtól a „tündérfényem”. Hermionétól pedig rettentően idegen, hogy függetlenül attól, hogy megkapták az ellenszérumot, megmérgezi a diáktársait tanórán. Hermionéban ehhez túlságosan nagy az igazságérzet.
Ami miatt viszont már vontam le pontot, nem is keveset, hogy nem mutatod be igazán a karaktereket. Se az újakat, se a régi, HP-s szereplőket, és ami ki is derül róluk, az is ellentmondásos és/vagy kidolgozatlan. Vegyük rögtön az igazgatónőt, akiről valamikor a történet felénél kiderül, hogy vámpír, de addig erre semmi nem utalt. Később Hermione azzal vádolja, hogy „halálfaló tanoncokat toboroz maga köré”, de konkrétan semmi nem indokolja ezt a vádat. Igen, elrabolja Hermionét, viszont kémkedésre akarja használni, esetleg – bár ez nincsen kimondva – téves információk kiszivárogtatására, de egy szóval sem említed, hogy – mint anno Voldemort fiatalkorában – a diákok közül halálfalókat akar toborozni.
Hol van Dumbledore? Valamikor a történet elején kiderült, hogy elutazott, magára hagyta hőseinket, de senkinek nem mondta el, hogy hova, miért, és meddig marad. Ahogy arról sem tud, hogy négy roxfortos – gondolom minden házból egy diák – hosszabb időt fog a Durmstangban tölteni. Mivel ő valószínűleg hamar átlátott volna az igazgatónő hazugságain, arra tudok gondolni, hogy az eltűnése mögött a halálfalók és/vagy Voldemort áll, pont azért, hogy megakadályozzák, hogy Dumbledore bármilyen óvintézkedést tudjon tenni. De ez csak találgatás, mert semmit nem tudunk róla.
Draco hozza a szemét önmagát, bár eléggé egy lebutított karaktert látunk tőle.
Hermione: megvan a makacssága, ha Ronról van szó, a Harryvel való kapcsolata is rendben van, megvan az erős kötelék köztük, viszont a dramione szál teljesen kidolgozatlan. Majdnem végig azt látjuk, hogy Hermione milyen ellenszenves Dracóval, mennyire megveti, aztán egyszer csak bejelenti, hogy ő szerelmes a fiúba, de ennek nincs előzménye, se magyarázat. Ezzel a szállal eléggé ellentmondasz saját magadnak. Örültem, amikor megláttam a dramione szálat a fejlécben, de igazából szinte meg sem jelent. Mintha a történet vége fele eszedbe jutott volna, hogy ez kimaradt, ezért gyorsan belepaszíroztad oda, ahol volt még neki hely. Ahogy fentebb írtam, az, hogy Hermione bárkit megmérgez órán, nem hiteles, ahogy az sem, hogy miután kiderült, hogy több roxfortos diák is elutazott, gondolkodik rajta, hogy vajon miért tartják őket távol egymástól, de lényegében vállat von és nem is foglalkozik vele tovább, pedig a háború előtt állnak, és egy teljesen idegen országban, helyen van.
A karakterekkel kapcsolatban viszont egy nagyon jó dolog, ami plusz pontot érdemel, a féllények gondolata. Egyedi, izgalmas, ötletes. Sajnálom, hogy erről nem volt több szó, pedig van benne potenciál.
(folyt. köv.)
(folyt.)
VálaszTörlésTörténet: 2 pont
Kezdjük a helyesírással: sok vesszőhiba volt, elírások, kisebb helyesírási hibák. Semmi eget rengető, viszont sok volt belőlük, így összességében sokat levont az összhatásból. Sok helyen maradt le az alanyváltás jelölése, így voltak furcsának ható mondatok.
A „Csapat”-hoz nem tudtam megadni a pontot, mert azon kívül, hogy itt-ott említed, hogy sötét idők járnak, illetve három halálfalóivadék megjelenik meg az igazgatónő, akiről kiderül, hogy halálfaló, majdhogynem teljességgel meg lehet feledkezni a tényről, hogy már tart a háború, a csaták előtt vannak. Magáról Voldemortról alig esik szó, Harrynek semmi szerepe nincsen. Se a varázs- se a muglivilágról nem tudunk meg semmit; hogy hol áll éppen a háború, mi van Voldemorttal, mit tettek eddig a halálfalók, a Minisztérium mit gondol, milyen intézkedéseket tesznek, hogy megvédjék az embereket?
Maradtak megválaszolatlan kérdések, például miért kellett elszeparálni egymástól a roxfortos diákokat, amikor Hermione azzal levelezett, akivel akart? Mi értelme volt akkor ennek?
Az igazgató beszédében mire véljük a „pánikra semmi ok” részt? Miért pánikolna bárki is amiatt, hogy néhány cserediák jött az iskolába, akiknek az érkezését egyébként korábban bejelentették?
Az iskola szabályrendszerével egyszerűen nem tudok kiegyezni. Hiába AU a történet, hiába a varázsvilág, ahova más szabályok vonatkoznak, de egy iskolában, nem hogy egyetemen, ahova már nagykorúak járnak, de itt, ebben a helyzetben kisgyerekekről is beszélünk, mégis hogy lehetne elfogadott, hogy alkoholizálhatnak, drogozhatnak, és kedvükre szexelhetnek bárkivel, amennyiben ezt egy napra, péntekre korlátozzák? Nonsense.
A történetben alapvető logikai bukfencek vannak, amiket fentebb már részleteztem; a felépítés viszont rendben van, van eleje, közepe, vége (ami kifejezetten hatásos lett, az ügyes volt), de háromnál több pontot nem tudok adni.
A címválasztás jó volt, illik Krumra és Hermionéra is, akikről a legtöbb jelenet szólt.
Szubjektív vélemény: 3 pont
A leíró részek tetszettek, azoknál látszik, hogy jó a stílusod, szépen írsz, viszont a párbeszédekkel már gondban voltam, de főleg azért, mert a karakterek OOC-k voltak, így olyan szavakat adtál a szájukba, amit amúgy nem tudok tőlük elképzelni. Összességében sok is volt a párbeszéd, inkább a leíró részekre kellett volna ráfeküdnöd, mert abban tényleg erős vagy.
Mint írtam, csalódott voltam, hogy a dramione szálat jóformán pár bekezdésben letudtad, és az sem volt igazán kidolgozva.
Végig úgy éreztem, hogy nem volt elég időd az írásra, ha többet tudtál volna foglalkozni a történettel, jobban ki tudtad volna dolgozni, mert amúgy az alapötlet jó volt, csak sok logikai bukfenc maradt benne.
Athos
Kedves Író!
VálaszTörlésKulcsszó: sehol se találom
0 pont
Csapat: inkább előtte
0 pont
Kulcs:
Nem alkotórésze a történetnek. Vannak itt dementorok, leírások, víziók, elvétve, csakis a hangulatteremtés eszközéül – a történet fő mondanivalójában nem kap szerepet a kulcs, a végtelen tél. A szókapcsolat tél részét az elején csak-csak erőlteted, a közepére vízióba töltöd, a végére teljesen elhagyod. A feminista vámpírigazgató „A” kulcsod, ő voltaképpen az alap a világvége szempontjából, Voldemort "eszközeként".
4 pont
Karakterek kidolgozottsága:
Figyelmeztettél az OOC-re, de engedd meg nekem, hogy Hermione karakteréről egy kicsit bővebben írjak. Oké hogy OCC, ha egységesen váloztatod meg a bábukat. Hermione esetében a belső monológhoz képest a párbeszédei messze elütnek, karakteridegenek. Ez a te eminens, Rowling nénihez képest kevésbé visszafogott,szabályok iránt elkötelezett griffendéles lányod azt mondja: „Kábé én is ezt mondtam.”
Harry és Hermione dialógusában és a végén a sokszereplős részben sem egyértelmű, éppen ki beszél, és ezt azért ide veszem, mert nem csak történetformálási szempontból, hanem fő karakterisztikus jegyeken is múlik, hogy mennyire válik hitelessé és elkülöníthetővé több ember diskurzusa. Én nagyon örülök neki, hogy ismét egy többszereplős történetet olvashatunk! Ezzel kapcsolatban a vélemény az szokott lenni, hogy ha ilyet írunk, az rendkívül csodálatos, mert a cselekmény élvezhetővé tétele miatt nem kell olyan részletesen leírni az egyes karaktereket (a figyelem megoszlik, senki nem veszi észre a hiányosságokat). Én ezzel nagyon nem értek egyet, szerintem a létező legnagyobb feladat egy olyan többszereplős, sok szálon mozgó cselekményt irányítani, ami jól van megírva, és a nem ugrál a tekintet a sorok között, szinte könyörögve, hogy végre valamit el tudjon képzelni. Nálad így jártam Ilieva karakterével és a teljes durmstangos brigáddal, akik érdekesek voltak bár, de roppant távolról figyelhettem őket. A dramione kiírás egy cápafogó csali is lehetne, de releváns jelenléte nincs a történetben, nem is értem a meglétét. Draco nálad egy eleve száz százalékon égő görény (király!), aki megveti Hermionét, semmi esetre nem mocskolná be magát vele, még Ilieva kérésére sem. Hermione Dracóhoz való hozzáállásáról pedig ne is beszéljünk...
4 pont
folyt.köv.
Történet kidolgozottsága:
VálaszTörlésÜgyes elgondolásaid, nagyon jó ötleteid vannak, igazán színessé próbáltad tenni velük a történetet - még ha ez kicsit soknak is bizonyult ekkora terjedelemben. Ha belegondolsz, dementorok, vámpírok, őrültek, féllények, féltékenyek, közös fürdés, szabad péntek… mennyi-mennyi minden egybe sűrítve! A cselekménnyel nem volt semmi bajom, bár azt érzem, hogy a súlypont erősen a végére helyeződött (ezért is volt kicsit "Előtte" kategória érzésem). És mintha nem lett már volna kedved vagy időd kifejteni azt részletesebben.
Néhány hiba, ami mellett nehéz elmenni: a hegyek hósapkái maximum olyanná tudnak változni, mint a folyó arany, nem pedig így is történik. Az égi tünemény kifejezés az adott közegben szövegidegen, és, vizuális típus vagyok, az, hogy a szirmok végigsimogatják az idegvégződésem, hátborzongató elképzelés. A roppant boltívek nem lehetnek túl tartósak, de azt sem hinném, hogy az ember fejét át lehet verni. Maximum a túlvilágra. Ezek inkább logikai hibák, de van helyesírási is jó pár.
A „Buta liba” – „Én is téged” részt teljességgel nem értem.
A szabad péntek kicsit gyors léptékben halad már, pedig nagyon élveztem volna, ha egy kicsit többet olvashatunk róla (bár a megléte nekem kicsit visszatetsző). A mondanivaló, a történet mélysége a látszat, lehetőség, valóság hármasában teljesedik ki, ezért is volt fontos Draco és Viktor személyisége (holott Draco jelenlétét és az összehozott románcot így is fölöslegesnek érzem a történet szempontjából).
3 pont
Szubjektív:
Az elejét döcögősen olvastam, vártam, hogy értelmet kapjon a megnyerő cím, aztán ráncoltam a homlokom, és igazán csak a végét tudtam élvezni, amit sajnos elsiettél. Bár sem a csapat, sem a kulcs nem passzol, attól még ez egy nagyon szerethető és sok lehetőséget magában hordozó történet. A pontokat illetően igyekeztem minél korrektebb lenni, mert látom benned a lehetőséget, és relevánsan kontextusba helyezve a kihíváson szereplő többi történettel, így látom helyénvalónak a végpontot. Remélem, a korrigálások után újra olvashatom a történeted!
4 pont
Köszönöm, hogy olvashattam!
Aramis
Kedves szerző!
VálaszTörlésKulcsszó: Nem. A tél se nagyon volt érzékeltetve nem még a végtelenség.
0 pont
Csapat: Nem. Ez előtte és nem alatta.
0 pont
Mérce:
Kulcs: A tél az némiképp érzékeltetve volt, de az a néhány mondat, amiben megemlítetted az túl kevés volt. A végtelenség viszont egyáltalán nem jelent meg.
2 pont
Karakterek kidolgozottsága: Ha valami jó volt ebben a történetben, akkor azok a karakterek. Nekem nagyon tetszett a megformálásuk, bár Krum túlságosan jól beszélt angolul, egy kis akcentust tehettél volna bele. Egyébként a jellemeket jól hoztad, és tetszettek a saját karaktereid is.
5 pont
Történet kidolgozottsága: Ezzel nem volt sok gond. Jó volt az információ adagolás minden a kellő időben derült ki. Jó ívet futott be a történet kerek egészet alkotott. Ami viszont zavart, a nyelvezet, például Harry szerintem soha nem használná azt a szót, hogy “sóderolt”, ez nem illik a stílusához. A másik dolog, amit már fentebb említettem, hogy Krum túl jól beszélt angolul, valahogy érzékeltetned kellett volna az akcentusát.
5 pont
Összesen: 12 pont
Szubjektív álláspont: A leíró részek stílusa tetszett, viszont a párbeszédek kevésbé a fentebb említettek miatt. Ami még nagyon tetszett maga a kibontakozó összeesküvés, azt nagyon jól kivitelezted.
5 pont
D’Artagnan, a negyedik muskétás
Kedves Szerző!
VálaszTörlésKulcsszó: 0 pont
Csapat: 0 pont
Kulcs: 3 pont
Az, hogy időjárásilag szinte végig tél van a történetben, még nem minősül valós kulcsfelhasználásnak. Ez amolyan plusz kis tényező lehetett volna egy rendes „végtelen tél” kulcs mellett. És hol a végtelen? Ezt egyáltalán nem érzékeltetted. A télies jelzők azért megjelentek a dementorokkal, a külső környezeti leírásokkal, néhány szereplő jellemével, a hangulattal, de ezek összességében mind kevesek, együttesen is. Ráadásul én úgy értelmezem a kulcsokat ezen a kihíváson, hogy magával a témával szoros összefüggésben állnak… és ez szintén nem lelhető fel ebben a történetben.
Karakterek kidolgozottsága: 3 pont
Voltak elkapott pillanatai a szereplőidnek, amikor felismertem bennük önmagukat. Sajnos azonban legtöbbször nem is a túlzásba vitt OOC jelentett problémát, hanem az, hogy maguk a karakterek mintha lelketlen bábuk lettek volna, akik semmilyen logikát nem követve lóbálóznak egy utolsó cérna által tartott madzagon. Az egyik fő alapszabály, ha OOC karakterekkel dolgozol, hogy újra bemutatod az olvasónak a kérdéses szereplőidet, hogy megérthesse a karakterben általad eszközölt változtatásokat, és az abból fakadó nem megszokott viselkedési kultúrát, az új érzelmeket, az új döntési/cselekvési motivációkat. Ez hiányzott. Emellett több esetben nem megfelelő szavakat adtál a szereplőid szájába, ami újfent idegenné tette az amúgy is idegen karaktert.
Viszonylag sok szereplővel dolgoztál, és sajnos nem tudtad kihasználni az ebből fakadható előnyöket.
Történet kidolgozottsága: 3 pont
Kezdem azzal, ami tetszett. A leíró részek. Ez abszolút az erősséged, és én is azt ajánlanám, hogy erre alapozz, mert nagyon jól és érzékletesen tudod átadni az elképzelt képi világot. A kedvenc részleteim az egész történetből egyébként a Hermione Harryvel való levelezése. Azokban a kis interlúdokban a kettejük valós személyisége is tükröződni tudott.
A történetvezetés több helyen csapong és logikátlan, illetve annyi elemmel – hozzáteszem, remek és érdekes, izgalmas elemmel – dolgozol, hogy az a jelenség áll elő, amikor a kevesebb több lenne. Annyi jó ötletet és elképzelést felvonultatsz… amit aztán kidolgozatlanul hagysz… hogy végül meglehetősen erős hiányérzetben fuldokoltam a vége feliratnál. Ha egyszer tudnál egy kis időt szánni még erre a történetre, és az arra érdemes részleteket alaposabba kidolgoznád, akkor arra mindenképp kíváncsi lennék. Azonban ebben a formájában és állapotában a történet nekem kissé összecsapott. Az eleje, amíg Hermione még Roxfortban volt, rendben is volt, abszolút suhantam a sorok közt, nem akadtam fenn semmin. Inkább attól fogva kezd zavarossá válni minden, hogy Hermione elutazik. Onnantól csapongsz, eltűnnek a részletek, a karakterek kikelnek magukból…
A szövegben sok elírás maradt, vesszőhibák és kisebb helyesírási hibák is akadtak, illetve a párbeszédeknél csak a záró gondolatjel jó, a kezdő viszont kötőjel maradt, ami akkor is helyesírási hibának számít, ha valaki szerint ez nem annyira fontos.
Tudnék még mit írni, de igazából a többiek már mindent leírtak előttem, és többségében egyetértek az ő gondolataikkal és meglátásaikkal, tehát felesleges lenne még egyszer szinte ugyanazt leírni, mikor már így is van, amivel kapcsolatban megtettem.
Szubjektív álláspont: 3 pont
Kicsit átverve érzem magam a Dramione szál miatt. Először nem repestem annyira az örömtől, hogy erről a párosról kell olvasnom, mert nem épp a kedvencem, de végül megbékéltem vele. Sőt! Vártam. Aztán szépen hoppon maradtam. Nagyon sajnálom, hogy ez a történetszál ennyire elsikkadt, és csak a végén jelent meg, ott is inkább csak valami jövőbeni sötét kilátásként. Az azonban már nem a történet része… A leíró részek és a levelezés, mint már korábban említettem, tényleg tetszettek, és hát jót nevettem Harry trágyagránátos beszólásán is. :’)
Köszönöm, hogy olvashattam a történeted!
Üdv,
Porthos
Kulcsszó: 0 pont, nem volt benne.
VálaszTörlésCsapat: 0 pont, szintén nem felelt meg.
Mérce:
- kulcs (7 pont): még ha nagyítóval keresem és csupa jóindulat vagyok, akkor is csak nyomokban találom, ez sajnos nagyon kimaradt. 2 pont.
- karakterek kidolgozottsága (7 pont): Hát hagyott némi kívánnivalót maga után. Malfoy „te kis buta” kijelentése percekig nem hagyott nyugodni. Hermione és Harry kissé szerepet cseréltek a vitatkozásnál az elején. Hermione, az egyenlőség bajnoka, az ellen érvel, hogy egy iskolába járjon „félvérekkel”. Nem rá vall. Ugyanígy megmérgezni bárkit, még akkor is, ha az illető kapott ellenmérget, szintén nem jellemző rá, viszont a levelek alapján legalább jól lehetett érzékelni, mennyire ki volt rajta akadva. Ron és Harry teljesen rendben voltak, Dracóval kapcsolatban pedig hálás vagyok, hogy nem csináltál belőle hősszerelmes nyálgépet. 5 pont.
- történet kidolgozottsága (7 pont): A stílusod nagyon jó, ezt már az elején hadd mondjam el. A párbeszédek rendben voltak, leíró részek szintén. Volt néhány kirívó kifejezés mondjuk, amik egy cseppet sem illettek a szövegbe, ezeket egyáltalán nem tudtam mire vélni. (Draco „Kussolsz!” kiáltásán például felnevettem, pedig biztosan nem ez volt vele a cél.)
Hiányoltam a magyarázatot arra, hogy mi van Voldemorttal meg úgy nagy általánosságban a varázsvilággal, nem nagyon kaptunk háttér információt, pedig rengeteg mindenről írsz, de valahogy pont a lényeg sikkadt el.
Miért volt Malfoy öltönyben az elején? Ez az utolsó fic itt a kihíváson, amit olvasok, de arra a következtetésre jutottam a sztorik alapján, hogy a varázslóknál többé nem divat a talár. Meglepően sok volt a történetben a kimaradt szóköz, és helyenként zavart is. Ez a Las Durmstrang nekem nem igazán volt hihető. Hormontúltengéses tinikre bízni, hogy azt csináljanak, amit akarnak? Elképzelni sem tudom, hogy nem dőlt még romokba ez az iskolaépület.
A felsoroltak nagy része apróság, viszont ami igazán zavart, az Draco rejtegetése előlünk meg Hermione elől. Egyrészt az elejtett mondatából így is tudtuk, hogy ő is a roxfortiak között van (érdekes, hogy Hermione erre nem jött rá), másrészt nincs semmi haszna a történet egészét nézve. Szóval az apróságok és a rengeteg szóközhiány miatt 5 pont.
Szubjektív álláspont (7 pont): Nem szeretem a párost, ennek ellenére számomra is meglepő módon, tetszett a történet. 6 pont.
Köszönöm, hogy olvashattam!
Üdv,
MP.