6. történet - Utána - végtelen tél

Cím: Átoktörés

Csapat: Utána

Kulcs: Végtelen tél

Korhatár: nincs korhatár

Figyelmeztetések: tömény vattacukor rózsaszín, OOC karakterek,

Jellemzők: családi,E/1 szemszög

Jogok: minden jog JKR-ot illeti, én csak kölcsönvettem a szereplőket, hogy magamat és másokat szórakoztassak

Páros: Hermione/Fred, Ginny/Harry

Leírás: Voldemort legyőzetését követően valami megtámadja a varázslókat. Nem születnek gyermekek, a népesség egyre fogy. Hermione Ron halálát követően a magányos száműzetést választja, hogy feldolgozza barátja elvesztését. Egy nap azonban levelet kap, aminek köszönhetően újra visszatér a barátaihoz. A bétázásért köszönet az illetékesnek.

2001. szeptember 29.

Még mindig esik a hó, pedig már több mint egy év eltelt Voldemort halála óta. Beszéltem kutatókkal, azt mondják, egy pollen okozza, ami a levegőbe került. Folyamatosak a sötétszürke fellegek az égen, egyszerűen nem bukkan elő a nap.

Nyűgös vagyok, állandóan fáradt, ez megy már hetek óta. Muszáj koncentrálnom valamire, különben begolyózom ebben a szürkeségben. Állandóan hideg van, és reggelente már kedvem sincs begyújtani a kandallóban. A tea literszámra fogy, Dorothie a fűszerboltban már kedvezményt ad a vásárlások végén, és aggódik, ha egy nappal később megyek a szokásosnál.

Hiányoznak a többiek, főleg Ron, Harry és Ginny. Nem kellett volna szó nélkül eltűnnöm.

2001. október 13.

Levél jött Harrytől! El sem hiszem. Két hete gondoltam rájuk, és reggel megjelent Fred baglya, Hádész, lábán a tekerccsel, aminek a tartalma meglepett. Sosem gondoltam volna, hogy megtalálnak.

Azt írja, hiányzom nekik, és reméli, hogy hamarosan visszatérek hozzájuk, szeretettel várnak, és egyáltalán nem haragszanak rám.

El tudom képzelni.Ginny tuti kiakadna, amikor meglát, Molly magához ölelne, aztán leteremtene, hogy mégis mit képzelek magamról, hogy így eltűntem, amikor nyugodtan élhettem volna náluk.

Hát, Ron halála után képtelen voltam rá. Bőven elég volt minden éjjel azzal a tudattal ébredni a rémálmokból, hogy végig kell néznem a halálát újra és újra. Önző gondolat, de nem tudtam volna mit kezdeni Weasley-ék gyászával. Először magamban kell rendbe tennem a dolgokat.

2001. október 17.

Hádész még mindig velem van. Dorothie csodálkozott tegnap, amikor újra lementem hozzá bagolycsemegéért.

Eleinte azt hittem, nem mer útra kelni a hóviharban, ami az érkezését követte, de azóta párszor elállt a havazás, csak a nagy szürkeség takarta az eget. De még mindig velem van, ül a kandalló melletti állványon, és mindentudóan figyel engem. Mintha azt várná, mikor döntök úgy, hogy megírom a levelet, hogy hazamegyek.

Talán tényleg itt lenne az ideje. Meggyászoltam Ron halálát, volt időm, hogy az utóbbi másfél évben összeszedjem magam, és újra felépítsem az életemet. Végül is mi köt ide? Dorothie fűszereit és teáit a bagolyposta is elhozza nekem.

2001. október 22.

Megírtam a levelet. Hádész finoman megcsipkedte az ujjamat, miután biztosítottam a lábán a pergament, biztos vagyok benne, hogy tudja, mi a tartalma. Nem tudom, kész vagyok-e arra, hogy újra lássam őket. De ahhoz, hogy újrakezdjem az életemet száz százalékosan, meg kell tegyem ezt a lépést is. Különben is, Harryék jó hatással lesznek rám, mert ez a magányos száműzetés, amit választottam, már elég volt.

A vidámság is hiányzik, biztos meg fogom keresni Fredet és a boltját is meglátogatom, hogy mik azok az újdonságok, amiket kifejlesztett Lee-vel.

Pár nap, és indulok. Már alig várom, szinte tűkön ülök.

2001. október 30.

Direkt választottam a Sahmain előestéjét a visszatérésemre. A fogadtatásom olyan volt, mint amilyenre számítottam. Molly tényleg szorosan megölelt, és maga mellé ültetett az asztalnál. Ginny szeme először szikrákat szólt, aztán a nyakamba ugorva zokogásban tört ki.

Harry csak megölelt, és a fülembe suttogott egy köszönömöt. Fred pedig… Freden nem tudok kiigazodni. Nyomott egy puszit az arcomra, üdvözölt, de utána csak a háttérben figyelt minket.

Ginny szobáját kaptam meg. Fred vacsora után körülbelül egy órával bejött, és rám szólt, hogy minek gondolkodom olyan butaságokon, mint jó ötlet volt-e visszatérni, szükségük van-e a jelenlétemre, és tényleg… miért töröm magam ezen? Hiszen Harry is megírta, hogy hiányzom nekik. Hádész nem véletlenül maradt velem majdnem egy hetet.

Jó helyen vagyok. Ott vagyok, ahol lennem kell, és szükségem van rájuk, ahogy nekik is rám.

2001. november 03.

Meglátogattam Fredet a boltban, és Merlinre, de rég nevettem ennyit. Már tényleg hiányzott, hogy végre azok között lehessek, akiket szeretek.

Új hír számomra, hogy Harry és Ginny, és Bill és Fleur is próbálkoznak a gyermekáldással, de sehogy nem jön össze nekik.

Tisztában vagyok vele, hogy nem egyszerű a dolog, de már bájitalok segítségét is igénybe vették, és még mindig semmi. Hónapok telnek el mindenféle eredmény nélkül, pedig ilyenkorra már mindkét lánynak terhesnek kellene lennie.

Utána érdeklődtem a dolognak a Mungóban, hátha tudnak az orvosok valami tanácsot adni. De ott is aggasztó állapotokkal találkoztam.

A csecsemőrészleg vezető főmágusa azt mondta, az utóbbi egy évben nem született gyermek.

Félek, hogy ebből még baj lesz a későbbiekben.

2001. november 11.

Kutakodtam egy kicsit, és valóban. A varázslótársadalom egyre fogy, nem születnek gyermekek, és ha valamelyik boszorkány, vagy akár varázsló teherbe is esik, elvetélnek. Elmennek a babák, hatalmas űrt hagyva maguk után.

A Mungóban sorra mondanak fel a gyógyítók. A kísérletek semmire nem vezetnek, jelenleg nincs várandós boszorkány a világon.

A hírt este megosztottam a többiekkel, Ginny teljesen kiakadt, aztán zokogva hagyott magunkra minket. Harry bocsánatkérően távozott, egyedül hagyva engem Freddel, míg MollyFleurt vigasztalta.

Fred később sem tért magához a hírtől, miszerint nem születhet kisbaba. A viselkedése furcsa volt számomra, bár mindig is tudtam, hogy szereti a gyerekeket, hiszen ő maga a vidámságával, az állandó tréfára készségével szintén gyermeklelkű, ha arra van szükség, és népes család sarja. Nagyon kíváncsi vagyok, mik a további hírek, mert ha beigazolódik a gyanúm, amit leírni sem merek, akkor a varázslótársadalom hatalmas bajban van.

2001. november 30.

Végre egy kis szusszanás. Napok óta a laborban vagyok, a Mungó biztosított számomra egy külön szárnyat, ahol kísérletezhetek. Viszont valamire rájöttem. Összefüggés van az időjárás és a gyermekáldás között, de ez az információ semmi jóval nem kecsegtet. Ha minden igaz, és jól látom a helyzetet, csak akkor kezd tavasziasabbra fordulni az idő, amikor egy-egy boszorkány vagy varázsló terhes lesz. De amint elmegy a baba, megint jön a zimankó, a zord időjárás a maga hóviharával, ami órákra elvág mindenkit a külvilágtól.

Jelen pillanatban képtelen vagyok rájönni a megoldásra, de nem vagyok hajlandó feladni. Azt hiszem, az összes tanárom büszke lesz rám a portrék mögül, ha megoldom a problémát.

2001. december 12.

Lassan itt a karácsony, de a sok hó miatt észre sem vesszük az idő múlását. Én is csak a naplónak köszönhetően tudom, hogy hol tartunk időben.

Beszéltem Dumbledore portréjával, de ő sem emlékezett ilyen esetre, pedig ő is legyőzött egy hatalomra vágyó mágust.

Most már biztos vagyok abban, hogy Voldemort halálakor történt valami, aminek ezt a helyzetet köszönhetjük. Mert miért nem születik gyermek? Hiszen Voldemortnak az volt a célja, hogy megtisztítsa a varázslótársadalmat a félvérűektől és a mugliszármazásúaktól. Csak azzal nem számolt, hogy ha végül annyira lecsökken az aranyvérűek száma, hogy a végén egymással kell házasodniuk, csupa értelmi sérült születik a világra, és a végén tényleg kipusztul?

Mintha elszámolta volna magát, hiba csúszhatott a tervébe. Mi van akkor, ha Voldemort csak az aranyvérűeket akarta megvédeni azzal, hogy olyan mágiát bocsát a világra, ami megakadályozza, hogy mugliszármazásúak és félvérűek teherbe essenek? A dolog sehogy nem stimmel.

2001. december 25.

Sikerült minden ajándékot beszereznem, de az utóbbi napok őrületében nem fogok csodálkozni, ha este véletlenül felcserélem az ajándékokat, és a Frednek szánt vicces meglepetés végül Mollynál köt ki.

Azt hiszem, az utóbbi pár hét erőfeszítése rányomta a bélyegét a hangulatomra, semmi kedvem az esti ünnepléshez, de biztos vagyok benne, hogy Molly megsértődne, ha nem jelennék meg a vacsoraasztalnál. Még szerencse, hogy eszembe jutott venni egy ruhát, ami illik az alkalomra.

Fred reggeli után benézett, hogy van-e kedvem megnézni a vásárt. Valószínűleg megérezte, hogy a kutatást most legszívesebben a hátam közepére kívánom, úgyhogy igent mondtam, hamarosan indulunk egy kicsit körbenézni. Az is lehet, hogy találok még valami apróságot mindenkinek.

2001. december 25. este

Ma valami olyasmi történt, amire abszolút nem számítottam.

Az ajándékozást követően Fred szólt, hogy ha ráérek, keressem meg, mert mutatni akar valamit, és mint később kiderült, egy külön ajándékkal készült nekem.

Eleinte szóhoz sem jutottam, most pedig nem tudok mit kezdeni ezzel a kis aprósággal. Biztos, hogy jelent valamit számára, hogy odaadta nekem, hiszen külön készült vele, szólt, hogy szeretné átadni, gondolt rám, gondolt arra, hogy vajon örülnék-e neki.

Hülyén érzem magam, mert én valami kis bolondsággal leptem meg, de az arcán úgy láttam, örült neki, amikor kibontotta.

A kis amulett, amit tőle kaptam, ott figyel az éjjeliszekrényen, szinte vonz magához, érzem benne a mágia vibrálását.

Nem tudom hova tenni a gesztust.

2002. január 03.

Újabb hosszú és eredménytelen nap a laborban. Megpróbáltam összeönteni két bájitalt, hátha felfedezek valamit, ami segíthet a terhesség előidézésében, de majdnem az arcomba robbant az egész. Még szerencse, hogy aktiváltam a pajzsbűbájt az elején, különben nem tudom, hogyan írhatnám ezeket a sorokat.

A kudarc után beültem az egyik kávézóba, hogy megigyak egy nyugtató kamillateát, és meglepetésszerűen feltűnt Fred, mintha tudta volna, hogy ott leszek.

Újabban jellemző rá, hogy figyeli, mikor hol vagyok. Mintha követőbűbájt dobott volna rám. Lehet, hogy a nyakláncon van, amit kaptam tőle karácsonykor?

Mindenesetre megható és kedves tőle, hogy aggódik értem. Harryn és Ronon kívül egyetlen fiúbarátom sem figyelt ennyire rám. De mintha Fred túlságosan is érdeklődne.

2002. január 04.

Egész éjszaka nem aludtam a Fred körül forgó gondolataimtól, úgyhogy ma szabadságolom magam a kutatás alól. Egy nap nem oszt, nem szoroz, és az is lehet, hogy ma fogok rájönni, mi is a probléma megoldása. Sose tudni, honnan jön az isteni sugallat.

Úgy döntöttem, a végére járok a dolgoknak Freddel kapcsolatban, mert nincs értelme, hogy szórakoztassuk egymást, vagy épp azon szenvedjünk, hogy vajon mit gondol a másik.

És itt jön a kérdés, vajon én mit gondolok őróla?

Hogy mindig ott van, amikor szükségem van rá. Támaszom, ha gondom van, és mindig megnevettet. Érett férfi, ha arról van szó, a dolgok legegyszerűbb oldalát nézi, mikor arra van szükség, és mindig ott van azok mögött támogatóként, akik fontosak számára, bármiről legyen szó.

2002. január 06.

Tegnap az egész napot Freddel töltöttem, és ez olyan szintű löketet adott a kutatásban, hogy azt hiszem, megvan a megoldás. Sikerült olyan főzetet létrehoznom, aminek a füstje utánozza a mugli kórházakban a babáknak adott karszalagok színét. Majdnem felsikítottam, amikor megláttam a váltakozó halványrózsaszín és halványkék színeket. De egy érett felnőtt boszorkány nem visítozik még akkor sem, ha áttörést ér el a kísérletében.

Még most is boldogan mosolygok, és azt hiszem, ez megérdemel valami jutalmat. Egy kis sütemény igazán nem árt.

És ha beigazolódik a sejtésem, valószínűleg megvan az az összetevő, ami a boldog gyermekáldáshoz szükséges minden pár számára.

Ez pedig nem más, mint a gyermeki vidámság érzése, egy olyan hormon, amit csak azoknak a varázserővel bírók szervezete hordoz, akik képesek megbocsátani másoknak, és az életet gondtalanul szemlélni, mint a gyermekek.

2002. február 02.

Az elmúlt egy hónap maga volt a pokol és a mennyország egyben. Ginny elveszítette a magzatát, aztán Fleur jelentette be az egyik vacsoránál, hogy egy időre visszaköltözik Franciaországba a szüleihez, mert képtelen szembenézni azzal, hogy nem tud teherbe esni Billtől.

A boldogság híre pedig az, hogy Fred és én egyre közelebb kerülünk egymáshoz. Az utóbbi időben egyre több estét töltünk együtt, hol beszélgetéssel, hol csak a kandallóval szemközti kanapén egymás mellett szorosan.

Nem gondoltam volna, hogy egy egyszerű érintés, egy egyszerű egymáshoz simulás ennyi mindent kiváltana az emberből, és mégis.

A felhőtlen örömöt azért beárnyékolja Ginny és Bill vesztesége. De ismerem Harryt és ismerem Billéket, tudom, hogy képesek túljutni minden nehézségen.

2002. február 21.

Az egyik főgyógyító a bírák elé vitte a kutatásomat, és engedélyezték, hogy kísérleteket végezzek. Ami azt jelenti, hogy elfogadták azt az eredményt, miszerint összefüggés van Voldemor halála, az időjárás és a teherbe esések között.

De hadd magyarázzam el magamnak részletesebben, ha eddig ekkora titokban tartottam, mert biztos vagyok benne, hogy holnap már tele lesznek a hírrel az újságok.

A lényeg az, hogy mindenféle újságcikk – természetesen csak a megbízhatóak –, különböző tanulmányok elolvasása után arra a következtetésre jutottam, hogy mikor Harry megölte Voldemortot, annak halálakor valamiféle olyan anyag kerülhetett a levegőbe, ami befolyásolja az időjárást.

Aztán ott van ugye a korábbi elméletem, miszerint Voldemort csak a tiszta, aranyvérű varázslókat akarta a társadalom tagjának, a mugliszármazásúakat és a félvérűeket el akarta pusztítani.

Tételezzük fel, hogy valahol hiba kerülhetett a tervébe, és ez a hiba nem volt más, mint Harry. Harry a maga gyermeteg bizakodásával, a megbocsátásra képességével, azzal, hogy mindenkiben, aki megérdemli, csak a jót látja. Ezek azok az összetevők, amik létrehozták ezt a borzalmat, ami most a varázslóvilágot sújtja.

2002. március 4.

Freddel egy elég őszinte beszélgetésen vagyunk túl. De úgy vagyok vele, hogy tényleg semmi értelme egymás idejét rabolni, amikor ő is megismerkedhet egy olyan boszorkánnyal vagy varázslóval, aki lehet, hogy megadja neki a boldog család örömét, én pedig lehet, hogy halálomig a kutatásnak és a barátaimnak szentelem magam, ha nem találkozom valakivel, aki elfogad olyannak, amilyen vagyok, és mellette, őáltala fejlődni tudok.

Az utóbbi hónapok alatt viszont rájöttem, hogy Fred pont ilyen. És tudom, hogy őrá van szükségem.

Ha pedig minden igaz, és összejön a dolog, akkor megpróbáljuk együtt. De akkor csak együtt vagyunk, senki nem állhat kettőnk közé.

Tudod, kedves Naplóm, azt hiszem, boldog vagyok.

2002. március 05.

Napvilágot látott a felfedezésem, Merlin rendre jelöltek emiatt, sorban kapom a megkereséseket, hogy főzzek valamilyen bájitalt, adjak interjút ennek a rádiónak, annak az újságnak.

Elegem van belőle. Nem hiszem el, hogy a háború alatt képtelenek voltak megtanulni egyes riporterek, hogy nem keressük az embereket, ha azok nem akarnak nyilatkozni.

Fred délután úgy döntött, hogy látva a szenvedésemet az egész őrültségtől, elutazunk és meglátogatjuk Billt és Fleurt a Kagylólakban.

Ó, el is felejtettem említeni korábban, Fleur nem bírta Bill nélkül, újra visszatért a férjéhez, és most szerelmesebbek, mint valaha. Jó újra boldognak látni őket.

Ginny is a régi önmaga, benne is ugyanaz a tűz ég, amit hetedéves korában láttam rajta – tettre kész, dolgozik a céljaiért, és mindenkit magával ránt a lelkesedése.

2002. május 13.

Kedves Naplóm!

Be kell vallanom valamit. Néhány héttel ezelőtt Fred és köztem történt valami, amire abszolút nem számítottam. Valamit ünnepeltünk március végén, és bár egy párt alkotunk, ez inkább alapult törődésen egymás felé, mint fűtött szenvedélyen.

Fogalmam sincs, hogy kezdődött, arra emlékszem, hogy nevetgéltünk, Fred még az iskolás korában okozott galibáit mesélte George-dzsal, és nem volt szükség alkoholra, hogy egyik pillanatról a másikra egymásnak essünk.

Azt hiszem, terhes vagyok. Napok óta már csak az eső esik, az a hatalmas hótömeg, ami eddig körül vett minket, olvadni kezdett, és a hőmérséklet sem olyan alacsony már, mint eddig. Elvégeztem egy bűbájt is, de az még nem mutatott ki semmit sem biztosra.

Nem merem beleélni magam a dologba, és elmondani sem merem másnak, mert mi van akkor… Nem, erre még gondolnom sem szabad.

2002. június 01.

Igen, most már biztosan várandós vagyok. Molly furcsa pillantásokat vet rám, amikor egymáshoz nem illő ételek felé nyúlok, de aztán valahogy mindig megkocogtatja a vállam a józanész, és egészséges, tápláló falatok kerülnek a tányéromra.

Ma reggel elvégeztem egy bűbájt, és az is száz százalékosan kimutatta, hogy kisbabám lesz. Leírhatatlan az öröm, ami átjár, de addig nem merem megosztani másokkal, ameddig biztosabbnak nem érzem.

Hiszen ki tudja, Voldemort átka mennyire erős. Ugyanakkor ott van az a tényező is, hogy Fred gyermeki lelkesedése az élet iránt rendkívüli. Bármi történjen is, ő a dolgok pozitív oldalát nézi mindig. Csodálatos apa lesz majd belőle, ha valaha gyermeke születik valakitől. Talán én leszek az, aki megadja neki ezt a csodát. Hiszen ha már most velem ennyire törődő, ennyire odafigyel rám, akkor a gyermeket, aki majd megszületik, el fogja halmozni a szeretetével.

2002. június 08.

Molly sarokba szorított, el kellett mondanom neki. Ahogy számítottam rá, könnyekben tört ki, de megesküdött, hogy senkinek nem fogja elmondani, rám bízza, hogy kinek mikor árulom el.

Az időjárás most már folyamatos esőre váltott, a hófelhők már nem olyan súlyos esőfellegekké váltak. Jó érzés beszívni az esőillatot, amikor kinyitom az ablakot esténként a szemerkélő esőben.

Azt hiszem, ma este elárulom Frednek az igazat. Ő is olyan furcsát viselkedik az utóbbi időben, mintha sejtene valamit, de biztosra tudom, hogy erre nem fog számítani.

2002. június 08. este

Nem emlékszem, ki és mikor örült ennyire bárminek is, mint most Fred.

Először a színtiszta döbbenetet láttam az arcán, és amikor végre felfogta, hogy kisbabánk lesz, és azt is megértette, hogy az időjárás is ezt igazolja, örömében felkapott, és úgy kényeztetett órákig, mint még soha senki. Aztán sokáig simogatta az egyre domborodó pocakomat, beszélt a kicsihez, aki mintha megérezte volna, hogy az apja szól hozzá, megmozdult. Tudom, hogy korai ezt érezni, de az anyai ösztön sosem hazudik.

Képtelen vagyok aludni, a gondolataim kergetik egymást, tekintetemet vonzza a békés mosollyal az arcán alvó Fred képe. Vissza kellene bújnom mellé, mert hamarosan felébred arra, hogy nem vagyok mellette, ahogy eddig is mindig megérezte, ha gondjaim voltak éjszaka, és nem akartam őt zavarni a forgolódásommal.

2002. június 20.

Bejelentettük. Ginny örömében felsikoltott, majd a nyakamba ugrott, Harry arcán láttam, hogy büszke ránk, Molly pedig azonnal az esküvőt kezdte tervezgetni. Ugyan még nem tudta, hogy fel fogjuk kérni erre, de nem állítottuk le, hiszen tegnap este Fred megkérte a kezem.

Azt mondta, hogy szeret, hogy boldoggá teszem, és el sem tudna képzelni jobb anyát a gyermeke számára. Remélte, hogy igent mondok, és amikor ezt tettem, éreztem, ahogy szétárad benne a nyugalom.

Fogalmam sincs, miért félt attól, hogy elutasítom. Hiszen mindig számíthattam rá, még akkor is, amikor semmi nem volt köztünk, de azóta egyszerre támaszom, a legjobb barátom, szerető, és ami a legfontosabb, egyre gondoskodóbb.

2002. augusztus 02.

Félidőben járunk a terhességemben, az időjárás egyre szebb. Most már csak záporokra nyílnak meg az ég csatornái, az emberek el sem merik hinni, hogy talán vége lehet a télnek.

Boldog vagyok, mert most már sétálni is elmehetek, jólesik a mozgás.

Holnap lesz egy ünnepség, ahova meghívtak minket. Harryt újabb címmel tüntetik ki, illetve kinevezik az Aurorok Parancsnokának, ami elég hangzatos és megtisztelő.

Molly magán kívül volt az örömtől, amikor egyszer csak bejelentettük tegnap Freddel, hogy vacsorázni megyünk mindannyian, és egy csendes kis étterem hátsó termében megtartottuk a szűk családi eljegyzési partit. Aggódtam egy kicsit, hogy vajon mit fog szólni a helyhez, de Fred megnyugtatott, hogy amíg Mollynak nem kell főznie, addig mindennel nagyon elégedett.

Fleur és Ginny később elcsaltak egy kis sétára, és kifaggattak, hogy milyen esküvőt tervezünk. Biztos vagyok benne, hogy jó kezekbe adom a szervezést, mert a két lány olyan lakodalmat hoz össze, amire abszolút nem gondolnék.

2002. augusztus 19.

Kislányunk lesz. Valamikor karácsony és újév napja között fog megszületni, Fred még mindig döbbenten ül a fotelben. Egy kis cipőt forgat a kezében, amit az előbb adtam át neki. Talán most döbben rá arra a felelősségre, ami az apasággal jár. De érzem rajta azt az erősséget, amivel be akarja bizonyítani, hogy igenis érett a feladatra. Nekem pedig semmi kétségem nincs benne aziránt, hogy esetleg elrontana valamit.

Tudom, hogy felelős szülők leszünk. Hogy a kislányunk boldog lesz velünk, mellettünk. Hogy egészséges felnőtt lesz, akire büszkék leszünk majd öreg korunkban.

Talán butaság ennyire előre tervezni, de biztosra tudom, hogy most már minden rendben lesz. Sikerült megtörni Voldemort átkát. Amint megszületik a kicsi, pár hónappal utána megtartják az ünnepséget a Minisztériumban, ahol átadják nekem az aranyfokozatú Merlin-rendet a kutatásomért. Ezt azért tudom ennyire biztosra, mert Amelia elárulta nekem. Ő az, aki mindenben kimondja a végső döntést, ami a Minisztériumot illeti.

Azt hiszem, kedves Naplóm, itt az ideje, hogy végleg befejezzem az írást. Sikerült összeszednem magam, újra a réginek érzem az életem annyival kiegészülve, hogy van egy vőlegényem, aki mindenben támogat, egy szerető család vesz körül, és egy édes kislány várja a pocakomban az időt, hogy végre megszülethessen erre a világra.

Vége